Fekete felhők lobognak városunk fölött,

Iznad našeg grada garni oblaci vijore,

fekete madarak kopognak erdeinkben és fekete földön

u našim šumama garne ptice lupaju i na garnoj zemlji

piheg a gyermek, akit fekete kendős anya szült meg

dahće dete koga je desetog juna1933. u podnožju

az érő búzatábla oldalában 1933 június tizedikén.

zrelog pšeničnog polja rodila majka s crnom maramom.

Jánosnak hívják, alig nagyobb a fél karomnál, de nem olyan erős

Zove se Jovan, jedva je veći od moje podlaktice ali nije tako snažan,

és éppen hogy mozdul, puha lábain megtántorodik, mint a részegek

jedva se miče, kao pijanci na mekanim nogama se uzdrma

s a szemei is olyanok kicsit, mint a részegeké.

a i oči su mu tako malene kao u pijanaca.

Ó, végtelenség, merre téved el benned ez a csöppnyi emberke?

O, beskraju, gde li će se u tebi taj sićušan prcoljak izgubiti?

Ilyen szőke hajú és kék szemű legény voltam én is hajdanában.

I ja sam nekad takav blond mladić bio sa plavim očima.

Emlékszem egy szép júniusi délutánra, a teliarany nap felé fordultam,

Sećam se jednog lepog junskog popodneva, prema čistozlatnom suncu sam se okrenuo,

kiáltoztam a fényben, s az anyám ekkor egy nagy, piros héjú almát adott a kezembe.

u svetlost viknuo, a mama mi je tad u ruku veliku, krasnu, crvenu jabuku stavila.

Mért emlékszem erre a délutánra és mért az almára, amit meg sem érintettem fogaimmal?

Zašto se sećam tog popodneva i zašto te jabuke, koju sa zubima nisam ni taknuo?

Mi minden történt velem azóta, Úristen, mi minden.

Od onda šta sve se dogodilo sam mnom, Bože moj, šta sve.

S most mégis, nehéz mozgású kezeimet kinyújtom a gyermek felé,

A sad ipak, moje ruke teških pokreta prema detetu pružim

aki hanyatt fekszik a fekete földön, fűszálat morzsol ujjai között

ko na crnoj zemlji naleđuške leži, među prstima travu mrvi

s a legyek kék koszorúja zsong feje körül.

i oko njegove glave modar venac muha kruži.

A kíváncsiság és a gyámoltalanság így hoz bennünket össze idegen tájakon.

U tuđim krajevima znatiželja i bespomoćnost tako nas spaja.

Boldog gyermeknevetés virágozd hát be felhőkkel takart napjaimat,

Pa radostan dečji osmehu ozari moje oblacima pokrivene dane,

annak az embernek napjait, aki kemény lépteivel előtted menetel

dane onog čoveka ko s teškim koracima ispred tebe

a taposatlan utakon, aki palotákat épít szegénységében,

na neutrtim stazama korača, ko u siromaštvu palate gradi,

ki fegyvert kovácsol szavaiból, aki számonkér és osztozkodik,

ko iz svojih reči oružje stvara, ko na odgovornost poziva a i odgovara,

aki majdnem egyedül áll a keresztúton

ko na raskrsnici skoro sam stoji

és a te eljövendő dicsőségedről énekel.

i o tvojoj budućoj slavi peva.