A teremtés bármilyen széles,

Koliko god je stvorenje širok,

ólnál is szűkösebb.

i od obora je oskudniji.

Innét odáig. Kő, fa, ház.

Odavde do tamo. Kamen, drvo, kuća.

Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem.

Premećem. Rano dolazim, zakasnim.

És mégis olykor belép valaki

Ipak koji put ulazi neko

és ami van, hirtelenűl kitárúl.

i postojanje odjednom se raširi.

Elég egy arc látványa, egy jelenlét,

Dosta je prizor jednog lica, prisustvo nekog,

s a tapéták vérezni kezdenek.

i tapete počinju krvariti.

Elég, igen, egy kéz elég amint

Da, dosta je način kako jedna ruka

megkeveri a kávét, vagy ahogy

pomeša kafu, ili kako

"visszavonúl a bemutatkozásból",

„se povlači nakon upoznavanja“,

elég, hogy elfeledjük a helyet,

dosta je da zaboravimo mesto,

a levegőtlen ablaksort, igen,

bezvašdušan niz prozora, da,

hogy visszatérve éjszaka szobánkba

da noću nakon povratka u našu sobu

elfogadjuk az elfogadhatatlant.

prihvatimo neprihvatljivo.