Ti ákácfák e kertben,
Bagremovi, vi u bašti
Ti szépemlékü fák,
Stabla uspomena,
Amelyeken szivemnek
Oh, kako je mome srcu
Oly drága minden ág.
Draga vaša sena.
Kedves fák, üdvezelve
Mila stabla, pozdravljena
És áldva legyetek.
I blažena bila,
Áldom még azt is, aki
Blagosiljam i tu ruku
Titeket ültetett.
Što vas zasadila.
Harmatnak s napsugárnak
Nek vas blagoslov rose,
Áldása rajtatok,
I sunca, u zori,
Vidám dalosmadártól
Od radosnog ptičjeg poja
Reszkessen ágatok.
Nek se grana ori.
Örök tavasz lakozzék
Nek proleće večno živi
Zöld fürteiteken,
Sred grana zelenih –
Hogy éltetek, miként az
Nek vam žiće bude lepo
Enyém, oly szép legyen.
Ko što je i meni.
Itt láttam én először
Tu prvi put videh svoju
Kedves galambomat,
Golubicu mladu,
Itt láttam őt először
Tu je videh, pod bagremom,
Ez ákácfák alatt.
Gde sedi u hladu.
Itt űlt e lombok alján,
Sedela je ispod granja,
Itt űlt szemközt velem,
Meni preko puta,
Itten röpült szeméből
Tu ljubav iz njenog oka
Szivembe szerelem.
U grud mi doluta.
Tudom még, hogyne tudnám?
Još znam, kako ne bih znao,
Habár régen vala,
Mada davno beše,
Az órát, hol kigyúladt
Čas kad ljubavne se zore
Szerelmem hajnala.
Divno zarudeše.
Ez volt a hajnal! ilyen
Kakva zora! još nikada
Nem ékesíte még
Takvog uresa
Téged, te véghetetlen,
Nemaste, vi beskonačna,
Te régteremtett ég.
Prastara nebesa.
Letűnt immár e hajnal,
Ta je zora izbledela,
Megértem a delet,
Podne će da mine,
S ez tán nem oly regényes,
Možda manje romantično,
De sokkal melegebb.
Al s više topline.
Mikor jön majd az alkony,
Kada li će doći sumrak
Szerelmem alkonya?
Ljubavi i nada,
Ettől ne félj, szivemnek
Od tog ne strahuj nikad
Imádott asszonya!
O, ljubljena draga!
Eljő ez is, de későn;
Biće kasno, ako sumrak
Azért jő majd, ha jő,
Doći bi nam hteo,
Hogy légyen arcainkon
Doći će tek da nam satka
Szép arany szemfedő.
Pokrov, zlatnobeo.
S a földbe ha letesznek,
A kad nas u zemlju stave
Majd csillag képiben
Ko zvezda će moći
Ragyog le zöld sirunkra
Da obasja naš grob zelen
Sötétkék éjeken.
U toj plavoj noći.
Nagykároly, 1848. október 22.