Eu sei, eu sei, também tu te envergonhas um pouco

Tudom, tudom, te is egy kissé szégyeled,

porque eu não escrevo como o fazem os verdadeiros cantores,

Hogy nem úgy írok, mint az igazi énekesek,

e por vezes eu próprio me envergonho

Sőt néha magam is eléggé szégyelem magam,

de falar assim, de um modo tão banal,

Hogy így beszélek, ilyen hétköznapian,

de mencionar sempre assuntos quotidianos

Hogy mindig ezeket emlegetem, a köznapi dolgokat,

e não o apocalipse, o paraíso, o inferno.

És nem az apokalipszist, a mennyet, a poklokat.

Quando leio os outros, admito-o, invejo-os

Igen, nem tagadom, ha olvasom, mindig irigylem,

pela abundância, pela densidade dos seus poemas:

Mi minden zsúfolódik össze a verseikben.

desordem bárbara, sortilégio verbal: neles rodopiam

Ott gomolyog nyelvi varázzsal, barbárul összedobálva

o reino sombrio dos antepassados, a galáxia dos modernos,

A régiek alvilága, az újak galaktikája,

o referencial dos mitos, as deflagrações atómicas

A mítoszok összessége, plusz a robbanó atomok -

– são coisas, confesso, em que penso raramente.

Bevallom, ezekre én alig gondolok.

Se afloram o meu espírito, afasto-as com rapidez;

S ha néha eszembe tódul, félredobom sietve:

sei que nunca me faltará tempo para elas.

Tudom, hogy úgyis jut majd elég időm ezekre.

Também sei, é certo, que me encontro cercado

Tudom, ez zár magába időtlen időkön át,

pelo Hades, a ilha dos mortos, o insípido reino dos monstros.

A Hades, a holtak szigete, az unalmas szörnyvilág.

É inútil que o descrevam com elevado engenho,

Mert énnekem hiába festik leleménnyel ujonnan:

será sempre o velho circo do meu aborrecimento,

Ez az a régi grand-guignol, amit mindig előre untam.

a antiquada, grandiosa e macabra melodia,

Ez az a hátborzongató, hatalmas ócskaság,

as existências subterrâneas, as transcendências,

A létalatti létek, vagy a transzcendenciák.

essas coisas que apenas me fazem bocejar,

Ezek azok, amiktől a lelkem émelyeg, ásít:

velhos cacos da mitologia aquecidos em banho-maria.

Új gőzön felmelegített, maradék mitológiáik.

Evidentemente, conheço-me, eu próprio vivi o momento

Hiszen értem ezt, éltem ezt én is, mikor az árnyadatok

em que a harmonia dos dados me tocou o coração e a mente,

Hirtelen egyezése szívemre, agyamra csapott,

a certeza gritante de que algures, de algum modo,

A vijjogó bizonyosság, hogy valahogy, valahol

correm sete círculos de água negra e se abre

Fut hétszer körbe a fekete víz, és tátog a puszta Séol.

a goela do Seol deserto.

Volt, mikor feltört bennem is az alvilági láva,

Ocasionalmente a lava dos infernos também jorrou em mim,

Esővert, éji kertben voltam Thanatos fuvolása.

assim como fui ocasionalmente o flautista de Thanatos

S hogy beleillett az ősvilág gomolygó tájaiba

chicoteado pela chuva num jardim nocturno.

Az imbolygó világkép, a modern fizika,

Às paisagens vertiginosas de um mundo ante-diluviano

Hogy az anyag, a kételyek főlé meredő, szilárd tömeg

adaptava-se a vacilante visão cósmica da física moderna,

Vadul keringő, villamos töltésektől rezeg,

a ideia de que a vibração da matéria

A sugárzás határozatlansági viszonya,

– essa sólida massa emergente das dúvidas –

Hogy ami szilárdnak látszik, merő koincidencia,

é devida à gravitação selvagem de cargas eléctricas,

S ha a tényeket, a bizonyosat vélnéd érinteni,

é a relação da incerteza das radiações,

Ezek is csak képletek, világvonalak metszései.

a ideia de que a solidez é pura coincidência,

S az okot és az okozatot, a merész kutatást magába nyelte

que as certezas, os factos que acreditamos tocar

Az ősidőktől létező éjfél, a démonok kertje.

são apenas fórmulas, intersecções de linhas universais.

De énnekem egyremegy, őstojás vagy robbanó atom,

Causas e efeitos, a procura ardente, foram

Hogy régi vagy új mitológiák között unatkozom,

abafados pelo jardim dos demónios, a longa noite das origens,

Mert fütyülök én mindenre, ami változhatatlan, örök,

mas para mim é o mesmo, o ovo cósmico ou o átomo explosivo,

S amibe majd eónokig oldódva elmerülök,

sinto-me oprimido entre velhas e novas mitologias,

A léttelen létre, az ősi-sötét bálványra fütyülök –

estou-me nas tintas para o imutável, o eterno,

Nekem az a csoda, ami ide fel, az elmúló fényre lökött.

que um dia me absorverá, reduzido a iões;

Csak az a csoda, ami elmúlik, ami egy percig marad itt,

para o ser inexistente, o negro ídolo ancestral.

Ami nem volt, nem lesz, és amíg van, folyton változik,

Para mim o milagre é o que me trouxe aqui, na luz fugidia,

Az életbentartó, harminchét alatti, hétköznapi láz,

milagre é o que se esvai, que perdura um instante,

A sokféleség, az egyediség, az ultima realitas,

o que não existiu, não existirá e muda icontinuamente,

Ami feltűnik, eltűnik, és ha volt, nem lesz többé soha,

a febre quotidiana, abaixo dos trinta e sete, que garante

S eónok mulva se teremti meg mégegyszer a Világok Ura.

a sobrevivência, a diversidade, a realidade,

essa última realitas,

o que aparece e desaparece, o que se já esteve não voltará,

o que depois dos iões nem o Senhor dos mundos poderá recriar.