Tudom, tudom, te is egy kissé szégyeled,

Eu sei, eu sei, também tu te envergonhas um pouco

Hogy nem úgy írok, mint az igazi énekesek,

porque eu não escrevo como o fazem os verdadeiros cantores,

Sőt néha magam is eléggé szégyelem magam,

e por vezes eu próprio me envergonho

Hogy így beszélek, ilyen hétköznapian,

de falar assim, de um modo tão banal,

Hogy mindig ezeket emlegetem, a köznapi dolgokat,

de mencionar sempre assuntos quotidianos

És nem az apokalipszist, a mennyet, a poklokat.

e não o apocalipse, o paraíso, o inferno.

Igen, nem tagadom, ha olvasom, mindig irigylem,

Quando leio os outros, admito-o, invejo-os

Mi minden zsúfolódik össze a verseikben.

pela abundância, pela densidade dos seus poemas:

Ott gomolyog nyelvi varázzsal, barbárul összedobálva

desordem bárbara, sortilégio verbal: neles rodopiam

A régiek alvilága, az újak galaktikája,

o reino sombrio dos antepassados, a galáxia dos modernos,

A mítoszok összessége, plusz a robbanó atomok -

o referencial dos mitos, as deflagrações atómicas

Bevallom, ezekre én alig gondolok.

– são coisas, confesso, em que penso raramente.

S ha néha eszembe tódul, félredobom sietve:

Se afloram o meu espírito, afasto-as com rapidez;

Tudom, hogy úgyis jut majd elég időm ezekre.

sei que nunca me faltará tempo para elas.

Tudom, ez zár magába időtlen időkön át,

Também sei, é certo, que me encontro cercado

A Hades, a holtak szigete, az unalmas szörnyvilág.

pelo Hades, a ilha dos mortos, o insípido reino dos monstros.

Mert énnekem hiába festik leleménnyel ujonnan:

É inútil que o descrevam com elevado engenho,

Ez az a régi grand-guignol, amit mindig előre untam.

será sempre o velho circo do meu aborrecimento,

Ez az a hátborzongató, hatalmas ócskaság,

a antiquada, grandiosa e macabra melodia,

A létalatti létek, vagy a transzcendenciák.

as existências subterrâneas, as transcendências,

Ezek azok, amiktől a lelkem émelyeg, ásít:

essas coisas que apenas me fazem bocejar,

Új gőzön felmelegített, maradék mitológiáik.

velhos cacos da mitologia aquecidos em banho-maria.

Hiszen értem ezt, éltem ezt én is, mikor az árnyadatok

Evidentemente, conheço-me, eu próprio vivi o momento

Hirtelen egyezése szívemre, agyamra csapott,

em que a harmonia dos dados me tocou o coração e a mente,

A vijjogó bizonyosság, hogy valahogy, valahol

a certeza gritante de que algures, de algum modo,

Fut hétszer körbe a fekete víz, és tátog a puszta Séol.

correm sete círculos de água negra e se abre

Volt, mikor feltört bennem is az alvilági láva,

a goela do Seol deserto.

Esővert, éji kertben voltam Thanatos fuvolása.

Ocasionalmente a lava dos infernos também jorrou em mim,

S hogy beleillett az ősvilág gomolygó tájaiba

assim como fui ocasionalmente o flautista de Thanatos

Az imbolygó világkép, a modern fizika,

chicoteado pela chuva num jardim nocturno.

Hogy az anyag, a kételyek főlé meredő, szilárd tömeg

Às paisagens vertiginosas de um mundo ante-diluviano

Vadul keringő, villamos töltésektől rezeg,

adaptava-se a vacilante visão cósmica da física moderna,

A sugárzás határozatlansági viszonya,

a ideia de que a vibração da matéria

Hogy ami szilárdnak látszik, merő koincidencia,

– essa sólida massa emergente das dúvidas –

S ha a tényeket, a bizonyosat vélnéd érinteni,

é devida à gravitação selvagem de cargas eléctricas,

Ezek is csak képletek, világvonalak metszései.

é a relação da incerteza das radiações,

S az okot és az okozatot, a merész kutatást magába nyelte

a ideia de que a solidez é pura coincidência,

Az ősidőktől létező éjfél, a démonok kertje.

que as certezas, os factos que acreditamos tocar

De énnekem egyremegy, őstojás vagy robbanó atom,

são apenas fórmulas, intersecções de linhas universais.

Hogy régi vagy új mitológiák között unatkozom,

Causas e efeitos, a procura ardente, foram

Mert fütyülök én mindenre, ami változhatatlan, örök,

abafados pelo jardim dos demónios, a longa noite das origens,

S amibe majd eónokig oldódva elmerülök,

mas para mim é o mesmo, o ovo cósmico ou o átomo explosivo,

A léttelen létre, az ősi-sötét bálványra fütyülök –

sinto-me oprimido entre velhas e novas mitologias,

Nekem az a csoda, ami ide fel, az elmúló fényre lökött.

estou-me nas tintas para o imutável, o eterno,

Csak az a csoda, ami elmúlik, ami egy percig marad itt,

que um dia me absorverá, reduzido a iões;

Ami nem volt, nem lesz, és amíg van, folyton változik,

para o ser inexistente, o negro ídolo ancestral.

Az életbentartó, harminchét alatti, hétköznapi láz,

Para mim o milagre é o que me trouxe aqui, na luz fugidia,

A sokféleség, az egyediség, az ultima realitas,

milagre é o que se esvai, que perdura um instante,

Ami feltűnik, eltűnik, és ha volt, nem lesz többé soha,

o que não existiu, não existirá e muda icontinuamente,

S eónok mulva se teremti meg mégegyszer a Világok Ura.

a febre quotidiana, abaixo dos trinta e sete, que garante

a sobrevivência, a diversidade, a realidade,

essa última realitas,

o que aparece e desaparece, o que se já esteve não voltará,

o que depois dos iões nem o Senhor dos mundos poderá recriar.