À noite, a ordem veio,

Estve jött a parancsolat

com selo roxo no seio:

Viola-szín pecsét alatt,

em noite de Primavera,

Egy szép tavaszi éjszakán

João chamaram à janela.

Zörgettek Jancsim ablakán.

Éppen akkor vált el tőlem,

De mim, então, se alongou,

Vígan álmodott felőlem,

comigo, alegre, sonhou:

Kedvére pihent ágyában,

repousa na cama, brando,

Engem ölelvén álmában:

em seus sonhos me abraçando,

Mikor bús trombitaszóra

Űlni kellett mindjárt lóra,

quando, no triste clarim,

Elindúlván a törökre;

teve de montar rocim,

Jaj! talán elvált örökre!

turco batalhando já;

Sírva mentem kvártélyjáig

ai, não sei se voltará!

S onnan a kertek aljáig.

Indúlt nyelvem bús nótára,

Chorando, fui ao quartel,

Árva gerlice módjára.

entre jardins, até ele.

Csákóját könnyel öntöztem,

Triste canto soltou língua,

Gyász pántlikám rákötöztem;

num tom de rola à míngua.

Tíz rózsát hinték lovára,

Százannyi csókot magára.

Seu elmo reguei em choro,

A lelkem is sírt belőlem,

com fita preta decoro;

Mikor búcsút veve tőlem:

dez rosas dou ao corcel,

"Isten hozzád!" többet nem szólt,

cem vezes mais beijos nele.

Nyakamba borúlt s megcsókolt.

1802

Também minh' alma chorou,

quando de mim se alongou:

"Adeus!", só disse – pescoço

cobria de beijos grossos.