To dagers øsing; åpner jeg mitt vindu

Két napja így zuhog s hogy ablakom nyitom,

Páris tetői fénylenek

skinner tankene i Paris,

felhő telepszik asztalomra

s arcomra nedves fény pereg.

klemt lys faller på mitt ansikt,

Házak fölött, de mélyben állok mégis itt,

over bordet ligger dis.

rámsír az esővert korom,

s szégyenkezem e lomha sártól

Over tak, likevel dypt nede i dypet

s hírektől mocskos alkonyon.

gråter mot meg skitten sot,

Ó suhogó, feketeszárnyu háború,

szomszédból szálló rémület!

skumring nærer min skam

nem vetnek már, nem is aratnak

és nincsen ott többé szüret.

mens sol og nytt flekker min fot.

Madárfió se szól, az égből nap se tűz,

O du svirrende, krig med svarte vinger,

anyáknak sincsen már fia,

csupán véres folyóid futnak

min redsel frisk fra nabolaget

tajtékosan, Hispánia!

hvor ingen lenger sår og høster,

De jönnek új hadak, ha kell a semmiből,

akár a vad forgószelek

din vinhøst visner, natteplaget.

sebzett földekről és a bányák

mélyéről induló sereg.

Din fugleskare uten sang, din himmel uten sol,

Népek kiáltják sorsodat, szabadság!

dine mødre uten sønner,

ma délután is érted szállt az ének;

nehéz szavakkal harcod énekelték

bare dine blodige elver flyter

az ázottarcu párisi szegények.

Hispania, i skumhvirvlende bønner.

1937

Men det vil komme nye hærer, stampet frem av intet,

dine ville hvirvelstormer lik,

skarer kommer fra sårede marker,

står opp av grubers dype skrik.

Frihet! Folkene roper for sin fremtid,

også i ettermiddag ble det sunget for deg.

De fattige i Paris med sine regnvåte fjes

lot din klages barske ord finne en vei.

1937