«Bare de lyse timer regner jeg med»,

„Csak a derű óráit számolom”,

sa skriften på muren og solurets tre

mondta pár szó s egy vasrúd a falon,

av rustent jern. Også jeg har vel sett

a napóráé. Láttam én is a

den latinske teksten, min sorgfulle sjel

latin szöveget, s lelkem bánata

misunte den glade og lystige gamling

irigyelte a vidám öreget,

som ristet så kloke ord inn i stenen,

aki oly bölcs betűket vésetett

den dumme stenen - forresten, hvem vet

a buta kőbe… Bár, ki tudja, nem

om hendelsen bare var improvisert,

rögtönzés volt-e csak, szellemesen

et spirituelt eller trassig innfall?

dacos sugallat az a gondolat?

Også i meg bodde lynsnare innfall,

Dac és sugallat bennem is akadt

men tyngre enn lyset blir skyggene alltid.

egykor, de az árny mindig sulyosabb

Man skulle ha fanget bak skyenes gitter

maradt a fénynél… A felhők fölött

det solgylne hav og det evige glitter,

kellett volna elfogni az örök

det søte lettsindighets lyse sekunder,

tündöklést! a nap arany árvizét,

så lette som sommerfuglvingenes kyss,

tengerét! az édes könnyelmüség

og særlig beruselsens sitrende bolig,

lepkeszárnycsókú pillanatait,

den salige fryd hvis forsinkede minne

s főképp azt, melyben a mámor lakik,

er fylt av bebreidelser, anger og klage;

az ifjú gyönyört, melynek kései

den fryden som steg til den villeste rus,

mása most annyi váddal van teli:

som tiger-libellens bevingede dans,

a szeszként libbenőt, a legvadabb,

dens raslende, blå-emaljerte ekstase

a villámgyors tigris-szitakötőt,

i parringslek over det blankstille vann,

a kékzománc tüzet, a zizzenőt,

en frydsvanger åttring i middagens hete,

ki kedvesével a kéj nyolcasát

i skumringens stillhet på innsjøens flate,

gyűrűzve libben láng-deleken át

jeg flyr jo fremdeles - med alder i kroppen -

s alkonyi csöndön!… Tavak, mocsarak

over myr og siv under glitrende himler.

szittyói közt, szikrázó ég alatt

(Nei, nei, knurrer rettferdens nøkterne udyr.)

ma is szállok én… csak testben öreg…

Å, kunne jeg innhente barndommens rike,

(Nono! – mordúl bennem a szörnyeteg

den kroppløse svømming, de florlette svev,

igazság)… Igen, azt a testtelen

den unge forventningen slik den var mulig

úszást, lebegést kéne, istenem,

i barndommens lyse, forjettede land:

utólérni, a könnyűt, úgy, amint

Se havfruers lek i det blåklare vann

a gyermekkor csinálta, most, megint:

og myggenes dans i den slørete disen,

a sellőkét a vízben, szúnyogét

for evig blir himmelens evige farmann,

fátyolködében, csak az örök ég

slik som jeg fremdeles blir båret av drømmer,

örök hajósa lenni, ahogyan

av syn, fantasier og tanker med vinger

ma is visz a képzeletem-agyam,

hver gang jeg blir løftet av lysende bilder,

valahányszor párologtat-emel

så lik dirigenten som løftes av staven

a kép, mint karmestert a pálca, mely

og setter i gang fiolin, horn og fløyte!

fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt!

Å, munterhet, solen og lyset som svinger,

Óh, igen, a fényt, napot, a derűt,

det vindlette rådyr og duftenes dans,

illatok táncát, szélhalk őzikét,

og fjernt i det blå driver skummende skyer -

s fent a kékben a habos gőzökét,

dem skulle jeg fange som flyktige drømmer,

azt kellene most visszahozni, hogy

da skulle jeg enda en gang bli benådet

átjárjanak uj, forró áramok,

med nye visjoner og hetere strømmer,

nem a grönlandi szörnyek, nem ezek

ikke de isnende udyr fra Grønland,

a jegesmedve s rozmár hidegek,

polarbjørnens kulde og hvalrossens frostglans,

melyektől annyit szenved a szegény,

alt det som fattige sjeler blir plaget av

hogy a pokolba vágyik, s annyit én; –

inntil de ønsker seg selveste helvetet;

kinti rémüktől félve hallgatom

jeg frykter de iskalde, hvite gespenster —

Mozartot, s tűnődöm a tavaszon

jeg lytter til Mozart og drømmer om våren,

vagy akárcsak a mult nyáron (pedig

og kanskje jeg drømmer om forrige sommer

az is vén volt már, ötvenötödik!):

(i visdom og alder den femtiende)!:

és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene,

Jeg sukker og sier: Musikk, gi meg helbred,

te, Mindenségé, édes üteme

du Altets og smertens berusende sødme,

a fájdalomnak, Varázsfuvola,

du balsam for sinnet, fortryllede fløyte,

varázsjáték, te, tündér mámora

du alle forhåpningers magiske rus:

hitnek, reménynek: árnycsík a falon

se skyggenes lekende stripe på veggen

a nagy fényben, s a szívben nyugalom

i lyset det store, og stillhet i hjertet,

s üvegparázsként égő sugarak

og lysstråler brenner som glødende glass

az élő lomb tengerzöldje alatt,

bak løvets vibrerende, havgrønne farge,

s bölcseség, a vidám öregeké,

en lykkelig visdom som kan ha vært hans,

amilyen azé lehetett, azé

den gamles fortrolige innskrift på muren,

a napórásé, ki – „Non numero

og solurets vennlige, klare formaning:

horas nisi serenas!” – drága jó

«Non numero horas nisi serenas!» Se:

intelmét adja, még most is, tanácsul:

«Bare de lyse timer regner jeg med!»

„Csak derűs órát veszek tudomásul!”