I tåken stiger fjerne fjell,

Nagymessziről ködölt a Bükk,

og sletten damper, elven flør,

Gőzölt a sík, áradt az Ér

i lyset fra en regnvåt mark

S fáradt testemben hirtelen

gror sangen i min trette kropp,

Ott, a záporverte mezőn

den røde sangen i mitt blod,

Piros dalra gyujtott a vér,

den røde sangen i mitt blod.

Piros dalra gyujtott a vér.

Jeg hører gress som knitrer grønt

Szinte sercent, hogy nőtt a fű,

i spill av lys, i solens glød,

Zengett a fény, tüzelt a Nap,

og knopper springer ut i løv

Szökkent a lomb, virult a Föld,

mens jorden danser mot det blå,

Táncolt a Föld, táncolt az Ég

alt kysser under himmelen,

S csókolt minden az Ég alatt

alt kysser under himmelen.

S csókolt minden az Ég alatt.

Jeg lukker øynene og ber,

Káprázó, városi szemem

ved synet av så mange kyss,

Behúnyom ennyi csók előtt

en bønn for dette vakre syn,

Rebegőn és nyugtalanul

en hviskende, urolig bønn:

És halkan kérem az Urat:

Velsign det landskap som jeg ser,

»Áldd meg ezt a csókos mezőt,

velsign det landskap som jeg ser.

Áldd meg ezt a csókos mezőt.«

En vårlig mark hvor kvinner står

Itt is, ott is asszony-csapat

med hakker i den våte jord.

Kapál, hol majd élet terem.

(Så godt å leve likevel.)

(Óh, mégis-mégis élni jó.)

De står på rad, som unge trær,

Erősek és fiatalok

med nakne føtter, nakne knær,

S a lábuk térdig meztelen

med nakne føtter, nakne knær.

S a lábuk térdig meztelen.