Fedrelandet har jeg funnet

Ime, hát megleltem hazámat,

a földet, ahol nevemet

endelig, der navnet staves

hibátlanul irják fölébem,

ha eltemet, ki eltemet.

riktig over meg, om noen

E föld befogad, mint a persely.

bryr seg med at jeg begraves.

Mert nem kell (mily sajnálatos!)

a háborúból visszamaradt

Lik en gammel sparebøsse

húszfilléres, a vashatos.

venter jorden. Ellers trenger

Sem a vasgyűrű, melybe vésve

a szép szó áll, hogy uj világ,

ingen slik en fattig jernmynt,

jog, föld. - Törvényünk háborús még

s szebbek az arany karikák.

krigens nød-valuta lenger.

Egyedül voltam én sokáig.

Brorskaps jernring, inngravert med

Majd eljöttek hozzám sokan.

Magad vagy, mondták; bár velük

”Jord og rettferd!” lokker ingen.

voltam volna én boldogan.

Ennå gjelder krigens lov, og

Igy éltem s voltam én hiába,

megállapithatom magam.

bedre gavn gir gull i ringen.

Bolondot játszottak velem

s már halálom is hasztalan.

Lenge stod jeg på mitt eget.

Mióta éltem, forgószélben

Til en dag de lot meg vite:

próbáltam állni helyemen.

Nagy nevetség, hogy nem vétettem

de var mange, jeg alene.

többet, mint vétettek nekem.

Og alene er for lite.

Szép a tavasz és szép a nyár is,

de szebb az ősz s legszebb a tél,

Jeg tør se med bitre øyne:

annak, ki tűzhelyet, családot,

már végképp másoknak remél.

alt mitt virke var forgjeves.

1937. nov. 24.

Jeg har levd til narr for dem. Og

døden blir vel slik det leves.

Livet gjennom har jeg prøvd å

stå i stormer oppreist. Men

narr var den som aldri møtte

lavt og ondt med ondt igjen.

Vakrere er vinters hvile

enn når sommerengen grønsker.

Ensom mann har bare andres

hjem og fred i sine ønsker.