Most, hogy nem vagy, megsokszorozlak.

Jetzt, wo du nicht bist, mehre ich dich.

Szemem sós szilánkjain

Du zeigst dich an salzigen Scherben

úgy mutatkozol, mint őskori teremtmény.

meiner Augen wie eine Urzeitkreatur.

Pedig valaha úgy olvastalak,

Wo ich dich ehedem las

akár Isten első betűjét.

wie Gottes erste Schriftzeichen.

Hajnali ösztön térképét követve

Unsere Körper erreichten die Meere

testünk a tengerekhez ért.

den Plan der Instinkte am Morgen befolgend.

Nem porlott még hullámra és homokra,

Noch waren wir nicht zu Sand und Welle

hajónk nem volt fahulladék.

zerfallen, noch war mein Schiff kein Schwemmholz.

Más-világunkban az ég folytatódott.

Unsere Überwelt war dem Himmel verbunden.

Medveárnyas erdőkben

Wir liebten einander

szerettük egymást.

in bärenschattigen Wäldern.

És most itt lépdelek az emlékek jegén.

Auf dem Eis der Erinnerung schreite ich jetzt.

Úgy gondolok rád, mint a földre, ahonnan elhajóztam.

Und ich denke an dich, mein verlassenes Land,

A vad hajtásra, amelyet

an den Wildwuchs, gezwungen

beillesztettek a rendszertanokba.

in so manche Ordnungen.

Hosszú részegségem imbolygó lámpája vagy.

Du bist meines langen Rausches schwankende Laterne.

Jeges földön lépdelek, nézem, hová temettelek.

Ich schreite auf frostigem Boden, suche den Ort,

Látom, mennyire végleges, ami lehetetlen.

wo ich dich begraben, sehe die Endgültigkeit des Unmöglichen.

Véges vagyok. Mért volna végleges

Ich bin endlich. Wie sollten meine Gedanken,

amit gondolok vagy cselekszem?

Taten endgültig sein? Wie könnt‘ ich das Schwerste

Miképpen eshetnék mindörökre túl

auf immer und ewig hinter mich bringen,

a nehezén, az elhajtott szerelmen?

die abgetriebene Liebe?

Milyen kemény reteszt nyit, mint a vasfű,

Alle Schlösser besiegt eine spätere

később egy véletlen találkozás!

Zufallsbegegnung, ein alles vermögender

Az ész eldugott, hátsó traktusában

Dietrich! Im hintersten Winkel des Denkens

le-föl jár a cseléd remény.

patrouilliert die Magd namens Hoffnung.

Harangot húznak, hogy múljon az aszály.

Glocken werden geläutet gegen die Dürre.

Szalmabábut égetnek, hogy szűnjön a tél.

Gegen den Winter brennen die Puppen aus Stroh.

Álom fonákján így hihettem én is,

So dachte auch ich hinter Träumen verborgen,

hogy életre kel, akit eltemettem:

den ich begraben, werde wiedergeboren:

azért hal meg, hogy egyszer visszakapjam.

daß er stürbe, um zu mir zu kehren,

Hogy a föld színén, mint fűszál, búvópatak

wie ein Karstbach zutage tritt, wie

kibukkan Perszephóné s dermedt februárban

Persephone auf der Erde erscheint

megint a felvilágra pattan.

und im froststarren Februar in die Oberwelt findet.

Öröm csak hullócsillagok

Freude raucht nur in der

kondenzcsíkjában füstölög.

Sternschnuppen Kondensstreifen.

Öröklét csak a veszteségben él.

Ewiges Leben währt nur im Verlust.

Sosem érik egésszé, aki fél.

Wer Angst hat, wird nie zur Ganzheit reifen.

Ahogy tóra inni hajlik az éj,

Wie die durstige Nacht sich zum See beugt,

úgy hűlt rám, mint a szenvedély

so erkaltet an mir, wie die Leidenschaft,

a magány.

meine Einsamkeit.

Hideg bőre most felszakad.

Jetzt platzt ihre kalte Haut auf.

Az égre szállok -

Ich steige auf in den Himmel –

Hold vagyok, szabad!

Mond bin ich, befreit!

Az egyedüllét egészen enyém.

Mir allein gehört das Alleinsein.

A múlt nem vonszol már magával,

Nicht mehr schleppt mich die Vorzeit

félelmeimhez enged:

mit, sie läßt mich an meine Ängste heran:

fölöttem villog százezer szilánkban.

sie glitzert über mir in tausend Scherben.

Kő vagyok. Vágy nélkül emlékezem.

Stein bin ich. Gedenke ohne Sehnsucht.