S’è disperso il canto vinoso d’autunno.
Elzengett az őszi boros ének.
Il fresco delle cantine si tramuta in afoso.
Megfülledt már hüse a pincének.
Vento e pioggia sferza la vite spoglia.
Szél s viz csap a csupasz szőllőtőre.
La collina argillosa ha la pelle d’oca,
Ludbőrzik az agyagos domb bőre,
si dissolve e si putrefa in fango,
elomlik és puha sárrá rothad,
come il corpo nudo di un morto.
mint mezitlen teste egy halottnak.
E’ giunta la sera, si affrettano le sere,
Este van már, sietnek az esték
come la vecchiaia, la ladra, subdolamente,
álnokul mint a tolvaj öregség
che arriva in silenzio, in punta di piede,
mely lábhegyen közeledik, halkan,
e tutto d’un tratto, con un salto ci raggiunge!
míg egyszercsak ugrik egyet, s itt van!
Sé stessi, non siamo più in grado di ingannare:
Nem tudjuk már magunkat megcsalni:
ahimè, dobbiamo morire, dobbiamo morire!
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
E’ caduta la neve sulla misera terra,
Leesett a hó a silány földre,
forse, solo per coprir’ la sua bruttezza.
talán csak hogy csúfságát befödje.
Or’ è bianca, come il nostro giaciglio,
Most oly fehér mint szobánkban este
che a sera, per dormir’ viene allestito,
fekhelyünk, ha készen vár megvetve,
il nostro piumone morbido, il cuscino candido:
puha dunnánk, makulátlan párnánk:
come se stessimo camminando sul nostro letto,
s mintha a saját ágyunkon járnánk,
come i bambini birichini, che con le buone,
mint a pajkos gyerekek, ha még nem
a letto non intendono proprio andare,
akaródzik lefeküdni szépen,
ondeggiando, sul letto stanno passeggiando,
sétálnak az ágy tetején, ringva,
finché la madre, ne ha abbastanza di loro,
mig jó anyjuk egyszer meg nem unja
e li apostrofa cosi: “Sotto coperta! Veloce!”
s rájuk nem zeng: »Paplan alá! Hajjcsi!«
Ahimè, dobbiamo morire, dobbiamo morire!
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Come la clessidra, si volge già l’anno:
Már az év, mint homokóra, fordul:
si consuma il vecchio, incomincia il nuovo,
elfogy az ó, most kezd fogyni az új,
Anche la clessidra, stanca della sua sabbia,
s mint unt homokját a homokóra,
l’anno vecchio, i problemi, all’anno nuovo lascia.
hagyja gondját az ó év az ujra.
Quant’opera è rimasta incompiuta!
Mennyi munka maradt végezetlen!
Quanta frutta del piacere non raccolta…
S a gyönyörök fája megszedetlen...
Il nostro cuore batte impaziente l’attesa,
Türelmetlen ver a szivünk strázsát,
come un guardiano che sente l’ora della smonta.
mint az őr ha tudja már váltását.
Apriamo nervosamente cento cassetti.
Idegesen nyitunk száz fiókot.
Con il sapore d’addio, intrigano i baci.
Bucsuizzel izgatnak a csókok.
Gioia senile, non è in grado di consolare,
Öreg öröm, nem tud vigasztalni:
ahimè, dobbiamo morire, dobbiamo morire!
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Si scioglie la neve, preme la primavera,
Olvad a hó, tavasz akar lenni.
cosa vorrei essere, non ne ho l’idea!
Mit tudom én, mi szeretnék lenni!
Sono un fiocco, con la neve mi sciolgo,
Pehely vagyok, olvadok a hóval,
che scorre via come ‘na lacrima,vola con un sospiro.
mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj.
E per quando gli uccelli saranno di ritorno,
Mire a madarak visszatérnek,
la terra è asciutta, non v’è più traccia dell’inverno…
szikkad a föld, hire sincs a télnek...
Solamente il mio inverno non è cosi fugace.
Csak az én telem nem ily mulandó.
Solamente la mia morte non è mortale.
Csak az én halálom nem halandó.
Chi, per una volta avevo lasciato andare,
Akit egyszer én eleresztettem,
quell’uccello, indietro,non vedrò più tornare.
az a madár vissza sohse reppen.
Fronda mia, caduca, non porta nuove gemme…
Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki...
Ahimè, dobbiamo morire, dobbiamo morire!
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Uno per uno, gli amici m’avevan’ abbandonato,
Barátaim egyenkint elhagytak,
a chi avevo fatto del bene, m’aveva rinnegato;
akikkel jót tettem, megtagadtak;
non mi amano più coloro che avevo amato,
akiket szerettem, nem szeretnek,
mi sotterreranno coloro, per cui avevo brillato.
akikért ragyogtam, eltemetnek.
Tutto quel che nella polvere avevo vergato,
Ami betüt ágam irt a porba,
dall’acqua fangosa della primavera sarà travolto.
a tavasz sárvize elsodorja.
Vite rinsecchita, ospite molesta dell’anno scorso:
Száradt tőke, unt tavalyi vendég:
per me, oramai perfino la primavera è avversa!
nekem már a tavasz is ellenség!
Su di me, bontà d’una donna, solo tu ti pieghi,
Csak te borulsz rám, asszonyi jóság,
come fanno le rose sui paletti spezzati,
mint a letört karóra a rózsák,
per coprir’ di baci i miei occhi atterriti.
rémült szemem csókkal eltakarni...
Ahimè, dobbiamo morire, dobbiamo morire!
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!