Vedi, si sta facendo sera, e la brutale recinzione di quercia

Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad

orlato da filo spinato, la baracca cosi fluttuante,viene assorbita dalla sera.

Lo sguardo lento lascia andare il limite della nostra prigionia,

tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.

solo la mente, solo la mente percepisce la tensione del filo spinato.

Vedi cara, qui, anche la fantasia si libera solo cosi,

Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet

il sonno, il liberatore clemente, scioglie i nostri corpi spossati

e il campo dei prigionieri si avvia verso casa,

és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.

Lacero e calvo, russando volano i prigionieri,

Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,

dalla cima cieca della Serbia, al paese natio acquattato nella landa.

Oh, paese mia acquattato! Quella casa esiste ancora?

megtöretett testünket az álom, a szép szabadító

Le bombe l'avranno evitata? Ed è come quando ci siamo arruolati?

Tornerà a casa, chi geme a destra e chi alla sinistra giace?

oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.

Di' esiste ancora la patria, dove capiscono anche i esametri?

Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok,

Tastando riga sotto riga, senza accenti,

scrivo cosi, nell'oscurità la poesia, cosi come vivo,

Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra.

alla cieca, strascicando sulla carta come un bruco,

i guardiani del lager hanno sequestrato tutto,

Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?

torcia e libri, non arriva neppure la posta,

solo la nebbia scende sulla nostra baracca.

Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?

Francesi, polacchi, italiani ciarlieri, secessionisti serbi,

És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?

trasognati ebrei montanari, vivono qui,

tra vermi e notizie allarmistiche,

Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?

corpi febbricitanti spezzati, eppure vivono la stessa vita, -

aspettando notizie liete, parole dolci da una donna,

Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,

destino libero, e aspettano la fine, celata nella nebbia fitta, il miracolo.

úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,

Come animale prigioniero tra i vermi, giaccio sulle tavolette di legno,

l'attacco delle pulci si rinnova, ma lo sciame delle mosche s'è quietato.

vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;

É sera, la prigionia è più corta di un giorno è anche la vita.

L'accampamento dorme. Il paesaggio è illuminato dalla luna,

zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager

e nella luce i fili spinati si stendono di nuovo,

L'ombra dei guardiani armati, si intravede attraverso la finestra,

őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.

tra i rumori della notte, proiettandosi sui muri, cammina.

Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,

Vedi cara, dorme l'accampamento, frusciano i sonni, sbuffa il desto,

si rigira nello stretto posto e dorme già di nuovo,

hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,

gli brilla il viso. Solo io sto seduto desto, al posto dei baci tuoi

sento in bocca il sapore di mezza sigaretta consumata,

szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, -

e il sonno, il clemente, non viene, perché ormai non son più capace

ne a vivere ne a morire senza di te.

jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,

s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.

Il campo di Heidenau, sulle monti di Zagubica

Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák

ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.

Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság

és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra

rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek,

s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya

lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.

Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,

horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már

ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,

féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod

íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert

nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,

1944. július