Se devo andar via, porterò con me tante cose,

Ha menni kell, magammal sokat vinnék,

Tutto questo tanto caro, consueto mondo,

Az egész édes, megszokott világot,

Inoltre, tante amate foto incorniciate,

Rámástul sok, sok kedves drága képet

Anche dei fiori pressati, qualcheduno,

És egy pár szál préselt virágot,

Porterei tanta scrittura, la mia e degli altri,

Vinnék sok írást, magamét, meg másét,

Anime vive rinchiuse nelle lettere morte,

Sok holt betűbe zárt eleven lelket,

Che possano seguire ovunque i miei passi:

S hogy mindenütt nyomomba szálljanak:

Manderei un messaggio alle foglie cadenti.

Megüzenném a hulló leveleknek.

Porterei il bosco, che percorrevo sempre,

Vinném az erdőt, hol örökké jártam,

L’altalena, sul quale volai la prima volta,

Hintám, amelyen legelőször szálltam,

Il mio fazzoletto, quando piango mi serve,

A keszkenőm, mivel rossz másba sírni,

La mia penna, non so scrivere con un’altra.

A tollam, mert nem tudok mással írni,

La nostra casa, mi sta aderita sulla schiena,

Vinném a házunk, mely hátamra nőtt

Il selciato che sta davanti la soglia nostra!

Az utca kövét küszöbünk előtt!

Porterei…Dio mio, quante cose porterei!

Vinném... én Istenem, mi mindent vinnék!

Dio mio, cosa non attraverserebbe

Én Istenem, mi minden futna át

Le gallerie della mia anima tormentata -

Gyötrődő lelkem alagútjain -

Conterei tutte le file delle finestre,

Olvasgatnám az ablakok sorát,

Accarezzerei il nido delle rondini,

Simogatnám a fecskefészkeket,

In me aspirerei i suoni del organino,

S magamba színék minden verkliszót,

Come meravigliosi canti celestiali…

Mint bűbájos, mennyei éneket...

E di me avrebbero gran’ nostalgia,

Utánam honvággyal tekintenének

Tutte le porte e anche tutti i cortili,

Az ajtók mind, és mind a pitvarok,

Vorrei portare tutto, tutto con me -

Szeretnék mindent, mindent magammal vinni -

Eppure mi tocca lascar’ tutto qui.

És mindent itt hagyok.

Cluj – Napoca, settembre 1916

Kolozsvár, 1916 szeptember