Mi sdraio sul monte, supino nell'erba,
Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve,
E sul capo mio colmo di fronzoli d'oro si china
S tömött arany diszét fejem fölé lehajtja
L'esile dolce ginestra dai fiori a scafo,
A csónakos virágú, karcsú, szelíd rekettye,
Tanti fiori ondeggianti, cento minute aeree barchette.
Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka.
Io le guardo qual solitario gigante e dal cuore
S én árva óriásként nézek rájuk, s nehéz
Mio grave come giunge alle labbra mie tristi il sospiro,
Szívemből míg felér bús ajkamra a sóhaj,
Procella già quello è per esse, inattesa impetuosa tempesta,
Vihar már nékik az, váratlan sodru vész,
E trema l'intero soave sciame d'oro di barche.
S megreszket az egész szelíd arany hajóraj.
Felici, beati legni oscillanti festosi nel quieto
Boldog, boldog hajók, vidám lengők a gazdag
Glauco aere del pieno meriggio di fine estate,
Nyárvégi délután nyugalmas kék legén,
Abbiate pazienza se sospirando vi spaventa
Tűrjétek kedvesen, ha sóhajjal riasztgat
Il pigro gigante, ché sì turbato è il misero.
A lomha óriás, hisz oly borús szegény.
Abbiate pazienza se dal cupo fondo
Tűrjétek kedvesen, ha lelkének komor
Della sua anima turbina la tempesta,
Bányáiból a bú vihedere kereng fel,
Voi non sapete quali abissi d'angustia
Ti nem tudjátok azt, mily mondhatlan nyomor
Indicibile cela un tal mostro solingo, un - uomo!
Aknáit rejti egy ily árva szörny, egy - ember!
Oscillate quietamente, i freschi scrosci d'argento
Ti ringtok csendesen, s hűs, ezüst záporok
Ed i fitti roventi bagliori del sole dorato
S a sűrű napsugár forró arany verése
Giungono leggeri sino al vostro apice ornato,
Gond nélkül gazdagúló mélyetekig csorog,
Di miele e profumo colmandovi l'esile varco;
Méz- s illatrakománnyal teljülvén gyenge rése;
Raccogliete come care gravi perle la rugiada
Ti súlyos, drága gyöngyként a hajnal harmatát
Dell'alba, e non vagate dietro un tesoro irreale,
Gyüjtitek, s nem bolyongtok testetlen kincs után,
Non vi spinge in cerca del reame di tante false
Sok lehetetlen vágynak keresni gyarmatát
Brame il capitano caparbio, la coscienza.
Az öntudat nem űz, a konok kapitány.
Anch'io sono barca di cui però ogni pezzo
Én is hajó vagyok, de melynek minden ízét
Tenuto è in un sol corpo dai chiodi delle pene
A kínok vasszöge szorítja össze testté,
E che il fiero nocchiero all'impazzata guida ovunque
S melyet a vad hajós őrült utakra visz szét,
Invece di farla cullare sino a pigrizia nella baia mite,
Nem hagyva lágy öbölben ringatni búját restté,
Benché il dolce fluido del segreto monte magnetico
Bár fájó szögeit már a létentúli lét
Della vita trascendente ormai attiri i suoi chiodi
Titkos mágneshegyének szelíd deleje vonzza:
Dolenti a rovinare su muti scogli in pace e non sia
A néma szirteken békén omolni szét
Rottame graffiato e rantolante di feroci vie.
S nem lenni zord utak hörgő és horzsolt roncsa.
E allora gli altri? ... gli uomini fratelli,
És hát a többiek?... a testvér-emberek,
Queste sballottate, peste o abiette, cupide barche
E hányódó, törött vagy undok, kapzsi bárkák,
Portate da orrenda corrente di velacce o di laghi
Kiket komisz vitorlák vagy bús vértengerek
Tristi di sangue pirati sono ed orfani lacrimosi, -
Rettentő sodra visz: kalózok s könnyes árvák, -
Oh seminando nel moderno diluvio di sangue e di lacrime
Ó, a vér s könny modern özönvizébe vetve
Che fato atroce spetta ai tanti tristi uomini barche!
Mily szörnyü sors a sok szegény emberhajóé:
Forse tutti morremo e nessuno, nessuno è tra noi
Tán mind elpusztulunk, s nincs, nincs közöttünk egy se,
Che puro Noè un felice Ararat possa aspettarsi!
Kit boldog Ararát várhatna, tiszta Nóé.
Forse tutti morremo e sul mondo acquietato
Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon
Ondeggerà solo una miriade di dolci barchette di fiori:
Csak miriád virág szelíd sajkája leng:
Arcobaleno giù nell'erba, arcobaleno su nel ramo,
Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon,
Muta festa sarà il postumano silenzio,
Egy néma ünnepély, ember-utáni csend,
Felice tremito, ed ansimerà sospirando
Egy boldog remegés, és felpiheg sohajtva
La dolente materia primitiva: ormai fine allo strazio!
A fájó ősanyag: immár a kínnak vége!
Tremula si schiuderà la vergine bocca del loto
S reszketve megnyilik egy lótusz szűzi ajka,
E nell'aria felice si librerà la candida ala della Pace.
S kileng a boldog légbe a hószín szárnyu Béke.