La serata è serena, calma, stellata,

Derült az este, csendes, csillagos.

Oltre ogni febbre e bramosia,

Túl minden szenvedélyen, lázon,

Sto scarrozzando sul Grande Carro,

Én a Göncölszekerén kocsikázom,

Là, dove l’uomo non calpesta l’uomo.

Ott, ahol ember embert nem tapos.

Il mio giaciglio: fieno profumato,

A derekaljam: széna, illatos,

Il Grande Carro è pieno di fieno,

A Göncölszekér szénával tele,

L’hanno falciato sul prato del cielo,

Kaszáltak már az égi réteken,

La mia anima mai avuto un simile giaciglio.

S lelkemnek sohse volt ily fekhelye.

Giaccio supino, scruto lo spazio,

Hanyattfekszem s az ürbe bámulok,

Fieno fresco e profumato è il mio giaciglio,

Friss széna, illatos: a derekaljam,

Dalla Terra minuta come mi son allontanato!

A pici földtől be messze szakadtam!

Tra me e Lei distanza di mille stelle,

Köztem, s közte ezer csillag-távol.

E che silenzio regna qui, che pace!

És mily csend van itt, milyen hallgatás!

Non v’è ronzio, non v’è schiocco della frusta

Nincs berregés, nincs ostorpattogás,

Il Grande Carro avanza cosi, da sola…

A Göncölszekér csak úgy megy - magától...

Avanza sicuro e spedito il Grande Carro,

A Göncölszekér biztosan halad,

Timone non si spezza, non si rompe il freno,

Rúdja nem törik, fékje nem szakad,

Niente, che con sé potrebbe trascinarlo;

El nem ragadja semmi;

E’ così bello quassù, sotto la volta del cielo,

Ó jó itt fenn az örök bolt alatt,

Riposare sul eterno carro del fieno.

Az örök szénás-szekeren pihenni.

Laggiù ho lasciato tutto, tutto il dolore,

Lenn hagytam mindent, mindent, ami fájt,

Nel cuore mio sorgono melodie nuove,

Kelnek szívemben új melódiák,

L’onda dell’infinito quasi mi solleva…

A végtelenség árja szinte fölvet...

Eppur’ sarebbe bello mettere una manciata,

S mégis jó volna fejem alá tenni

Una manciata di terra cara, sotto la mia testa.

Egy kis maroknyi édes anyaföldet.

1919

1919