Lunedì sera

1. Hétfő este

La paura ecco molte volte tocca il cuore

Immár a félelem sokszor sziven érint

E a volte per te il mondo è solo una lontana

és néha messzi hír csak néked a világ;

notizia;

egyre régibb emlékként őrzik gyermeki

conservano la tua infanzia i vecchi alberi

korod a régi fák.

come un ricordo, sempre più antico.

Gyanakvó reggelek s vészes esték között,

Tra mattine sospette e sere funeste,

háborúk közt élted le életed felét

tra guerre hai vissuto metà della tua vita,

s most is ellened hajló szuronyok csúcsán

e anche adesso ti scintilla addosso l’ordine

villog a rend feléd.

sulla punta delle baionette che ti spianano

contro.

Még álmaidban néha fölötlik a táj,

verseid hona, hol szabadság illan át

Nei tuoi sogni ancora compare il paesaggio,

a réteken és reggel, ha ébredsz, hozod

la patria delle tue poesie, dove la libertà

magaddal illatát.

furtiva attraversa

i prati, e la mattina, se ti svegli, porta con te

Ritkán, ha dolgozol, félig és félve ülsz

il suo profumo.

asztalodnál. S mintha élnél lágy iszapban,

tollal ékes kezed súlyosan mozdul és

A una nuova guerra si volge il mondo, una

mindig komorabban.

nuvola

affamata divora il tenero azzurro del cielo,

A világ új háborúba fordul, éhes

e come si fa buia così, per te tremando, ti

felhő falja föl egén az enyhe kéket,

abbraccia e piange

s ahogy borul, úgy féltve átkarol s zokog

la tua giovane moglie.

fiatal feleséged.

2. Kedd este

Martedì sera

Nyugodtan alszom immár

Quietamente dormo, ormai,

és munkám után lassan megyek:

e dietro il mio lavoro lentamente mi sposto;

gáz, gép, bomba készül ellenem,

il gas, la macchina, la bomba si preparano

félni nem tudok és sírni sem,

contro di me,

hát keményen élek, mint a hideg hegyek

e non riesco ad aver paura, e a piangere

között útépítők,

neanche,

quindi vivo indurito come, tra le fredde

akik, ha könnyű házuk

montagne,

fölöttük összedől elaggva,

i costruttori di strade

újat raknak és közben szagos

che, se la loro leggera abitazione

forgácson alusznak mélyeket

invecchiata gli crolla addosso,

s reggelente fényes és hideg patakba

ne costruiscono un’altra e intanto sulle

mártják be arcukat.

schegge

odorose profondamente dormono

*

e ogni mattina immergono il viso

in un ruscello lucido e gelido.

Magosban élek s kémlelek:

körül borul.

*

Mint hajónak ormán viharban,

villám fényinél

Vivo alto e scruto: tutt’intorno

kiált az őr, ha partot látni vél,

si annuvolano i cieli.

úgy vélek én is, mégis partokat és

Come sulla poppa di una nave nell’uragano,

l é l e k !

alla luce dei lampi,

kiáltok fehér hangon én is.

grida il gabbiere se crede di scorgere

la riva, così io pure credo di scorgere rive

És hangomra fölragyog

pure e

és hangom messzehordja

a n i m a!

hűvös csillag és hűvös esti szél.

grido anch’io a voce bianca.

3. Fáradt délután

E alla mia voce si accende

E la mia voce porta con sé, lontano,

Az ablakon haldokló darázs repül be,

la fresca stella, e il fresco vento della sera.

alvó asszonyom álmában beszél,

a barnuló felhők széleire fehér

fodrokat fú a gyönge szél.

Stanco pomeriggio

Miről beszélhetek? tél jön, s háború jön;

Dalla finestra entra una vespa in agonìa,

törten heverek majd, senkise lát;

la mia donna parla nel sonno,

férges föld fekszik szájamban és szememben

sull’orlo delle nuvole abbrunate un tenero

s testem gyökerek verik át.

vento

soffia bianche crespe.

*

Di che cosa posso parlare? Verrà l’inverno,

Ó, ringó délután, adj nyugalmat,

verrà la guerra;

lefekszem én is, később dolgozom.

spezzato giacerò e non mi vedrà nessuno;

Napod fénye már a bokrokon lóg.

nella mia bocca nei miei occhi entrerà una

s amott az este jő a dombokon.

terra verminosa

e il mio corpo sarà trafitto dalle radici.

Felhőt öltek, vére hull az égen,

lenn, parázsló levelek tövében

*

ülnek a borszagú, sárga bogyók.

Pomeriggio cullante, dammi quiete,

4. Esteledik

mi sdraio anch’io, lavorerò, più tardi.

Si appende sui cespugli, il tuo splendido sole,

A síkos égen ereszkedik a nap,

e la sera discende sulle colline.

korán jön végig az úton az este.

Jöttét az éles hold hiába leste:

Hanno ucciso una nuvola, gocciola sul cielo

ködöcskék hullanak.

il suo sangue,

e giù, sui cespi delle foglie roventi,

Ébred a sövény, fáradt vándorba kap,

seggono chicchi gialli odor di vino.

az este a fák ága között forog

és egyre dong, míg épülnek e sorok

s egymásra hajlanak.

Si fa sera

Csöndes szobámba rémült mókus pattan

Sul cielo sdrucciolevole il sole cala,

és itt két hatodfeles jambust szalad.

presto lungo la strada arriverà la sera.

Faltól ablakig, egy barna pillanat

L’acuminata luna ne spiava l’annuncio:

s eltűnik nyomtalan.

piccole nebbie cadono.

A röpke béke véle tünt; hallgatag

E si sveglia la siepe, si impiglia allo stanco

férgek másznak szét a messzi réteken

viandante

és lassan szerterágják a végtelen

e si gira la sera tra i rami degli alberi,

sort fekvő holtakat.

brusisce incessante mentre si fabbricano

queste righe

1935-1936

chinandosi le une sulle altre.

Nella mia stanza muta terrorizzato scatta

uno scoiattolo

e corre qui, su due esametri giambici.

Dal muro alla finestra – un attimo marrone –

e sparisce, senza lasciare traccia.

Con esso è sparita la fuggevole pace;

taciturni insetti

strisciano ora su prati lontani

e lentamente divorano i morti

che giacciono in una fila infinita.