Cristo mio,

Krisztusom,

toglierò la tua immagine dal muro. Avverto le sue

én leveszem képedet falamról. Torz

linee, i suoi colori, come un’alterazione distorta,

hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase

cosi come appari qui, non riesco mai immaginarti.

tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.

Con certi splendidi occhi azzurri, così satollo

Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan

e lieto, con il viso paffuto d’un colore rosso

derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen

soave, come una rosa caduta nel latte.

enyhe pirosnak, mint a tejbeesett rózsa.

T’ho veduto durante tante notti, anche ascoltato un’infinità di volte, io lo so, che tu eri un semplice, smorto, stanco e a noi somigliante.

Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is

Erravi insonne sui sentieri degli reietti, nelle valli di

számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű

lacrime della fame e della miseria, e sull’orizzonte

voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.

della tua angoscia appenata, le fiamme, della tua

Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek

Gerusalemme decadente, lambivano già il cielo.

útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit

La tua voce procurava onde doloranti, quando

s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget

dopo tanto parlare, con voce rauca ricominciavi

nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai.

a parlare. Tuo vestito stracciato e sbiadito era

Hangod fájó hullámokat kavart, mikor

copiosamente coperto dalla polvere della strada,

a sok beszéd után rekedten újra

sul tuo viso emaciato, screpolato dal vento e dal

szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott

sole, il giallume si fiammava in rosso ramato,

ruhádon vastagon ült a nagy út pora,

dai tuoi occhi fumanti cadevano sfrigolando sulla

sovány, széltől-naptól cserzett arcodon

tua barba incolta le lacrime di Dio -

bronzvörösre gyúlt a sárgaság s két

parázsló szemedből sisteregve hullottak

borzas szakálladra az Isten könnyei –