Árkosy Lajosnénak

per Árkosy Lajosné

A harangok oly kábítóan zúgtak,

Le campane suonavano tanto fragorose,

A nép oly kábítóan feketéllett.

La gente nereggiava incredibilmente,

Baldachin alatt a Szentség haladt...

Sotto il baldacchino, la Santità avanzava…

Jeruzsálem! - gondoltam azalatt -

Gerusalemme! – pensai io nel frattempo –

S gondoltam: inkább Emmausba térek.

E pensai: vado piuttosto a Emmaus,

Emmausra most száll az alkonyat,

Sull’Emmaus or’ scende l’imbrunire,

S a távol hegyek olyan csoda-kékek.

Sono cosi azzurre le montagne lontane.

Indultam a városból kifele.

A lascar’ la città mi avviai tosto.

S hogy egyre tisztább, kékebb lett az ég:

E come il cielo divenne sempre più azzurro:

Gondoltam, hogy ez már az Ő ege.

Pensai, questo ormai è il Suo cielo.

S hogy álmosabb lett a harang szava,

Il suono della campana divenne più sonnolento,

Mintha víz alól borongana fel,

Come se la voce giungesse da sotto l’acqua,

Vagy véghetetlen ködből hangzana:

O provenisse da una nebbia infinita:

Gondoltam, hogy ez már az Ő szava.

Pensai: questa ormai è la Sua parola.

Emmaus felé üdébb lett a táj.

Verso Emmaus il paesaggio divenne più fresco,

Kis virágokat láttam állani.

Vidi dappertutto piccoli fiorellini,

Kis ibolyákat vándor-utam szélén:

Piccole violette ai bordi della mia via:

Gondoltam: ím, az Ő virágai!

Pensai: questi sono ormai i Suoi fiori!

Álmában gügyögött egy-egy madár,

Come raggiunsi il bosco più cupo,

Hogy az erdőre értem, hallgatag;

Qualche uccello cinguettava nel sonno:

Gondoltam: ím, az Ő madarai,

Pensai: ecco, questi sono i Suoi uccelli,

Hogy szerette az égi madarat!

Come adorava gli uccelli del cielo!

Delej futott a barna fákon által,

Un magnetismo percorreva gli alberi bruni,

Égremeresztett csontos ujjaik

Le dita ossute che s’ergevano al cielo,

Mintha megteltek volna már virággal. -

Come se fossero già riempite di fiori. –

Tudtam: e percben Ő beszélt a fákkal.

Sapevo: or’ è Lui, che parla agli alberi.

Borongott messziről a mély harang,

Se sentì il suono triste della campana grave,

S a mély avarban lassan elalélt,

Spegnendosi nello spesso fogliame,

De én úgy álltam ott künn boldogan,

Ma io stavo là fuori ed ero così felice,

Mint aki látta Őt - és célhoz ért.

Come colui che Lo vide -  ed è giunto alla destinazione.

Kolozsvár, Hója-erdő, 1921 nagyszombat estéjén

Cluj – Napoca, bosco di Hoia, sera del Sabato santo