Elzengett az őszi boros ének.
S’è disperso il canto vinoso d’autunno.
Megfülledt már hüse a pincének.
Il fresco delle cantine si tramuta in afoso.
Szél s viz csap a csupasz szőllőtőre.
Vento e pioggia sferza la vite spoglia.
Ludbőrzik az agyagos domb bőre,
La collina argillosa ha la pelle d’oca,
elomlik és puha sárrá rothad,
si dissolve e si putrefa in fango,
mint mezitlen teste egy halottnak.
come il corpo nudo di un morto.
Este van már, sietnek az esték
E’ giunta la sera, si affrettano le sere,
álnokul mint a tolvaj öregség
come la vecchiaia, la ladra, subdolamente,
mely lábhegyen közeledik, halkan,
che arriva in silenzio, in punta di piede,
míg egyszercsak ugrik egyet, s itt van!
e tutto d’un tratto, con un salto ci raggiunge!
Nem tudjuk már magunkat megcsalni:
Sé stessi, non siamo più in grado di ingannare:
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
ahimè, dobbiamo morire, dobbiamo morire!
Leesett a hó a silány földre,
E’ caduta la neve sulla misera terra,
talán csak hogy csúfságát befödje.
forse, solo per coprir’ la sua bruttezza.
Most oly fehér mint szobánkban este
Or’ è bianca, come il nostro giaciglio,
fekhelyünk, ha készen vár megvetve,
che a sera, per dormir’ viene allestito,
puha dunnánk, makulátlan párnánk:
il nostro piumone morbido, il cuscino candido:
s mintha a saját ágyunkon járnánk,
come se stessimo camminando sul nostro letto,
mint a pajkos gyerekek, ha még nem
come i bambini birichini, che con le buone,
akaródzik lefeküdni szépen,
a letto non intendono proprio andare,
sétálnak az ágy tetején, ringva,
ondeggiando, sul letto stanno passeggiando,
mig jó anyjuk egyszer meg nem unja
finché la madre, ne ha abbastanza di loro,
s rájuk nem zeng: »Paplan alá! Hajjcsi!«
e li apostrofa cosi: “Sotto coperta! Veloce!”
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Ahimè, dobbiamo morire, dobbiamo morire!
Már az év, mint homokóra, fordul:
Come la clessidra, si volge già l’anno:
elfogy az ó, most kezd fogyni az új,
si consuma il vecchio, incomincia il nuovo,
s mint unt homokját a homokóra,
Anche la clessidra, stanca della sua sabbia,
hagyja gondját az ó év az ujra.
l’anno vecchio, i problemi, all’anno nuovo lascia.
Mennyi munka maradt végezetlen!
Quant’opera è rimasta incompiuta!
S a gyönyörök fája megszedetlen...
Quanta frutta del piacere non raccolta…
Türelmetlen ver a szivünk strázsát,
Il nostro cuore batte impaziente l’attesa,
mint az őr ha tudja már váltását.
come un guardiano che sente l’ora della smonta.
Idegesen nyitunk száz fiókot.
Apriamo nervosamente cento cassetti.
Bucsuizzel izgatnak a csókok.
Con il sapore d’addio, intrigano i baci.
Öreg öröm, nem tud vigasztalni:
Gioia senile, non è in grado di consolare,
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
ahimè, dobbiamo morire, dobbiamo morire!
Olvad a hó, tavasz akar lenni.
Si scioglie la neve, preme la primavera,
Mit tudom én, mi szeretnék lenni!
cosa vorrei essere, non ne ho l’idea!
Pehely vagyok, olvadok a hóval,
Sono un fiocco, con la neve mi sciolgo,
mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj.
che scorre via come ‘na lacrima,vola con un sospiro.
Mire a madarak visszatérnek,
E per quando gli uccelli saranno di ritorno,
szikkad a föld, hire sincs a télnek...
la terra è asciutta, non v’è più traccia dell’inverno…
Csak az én telem nem ily mulandó.
Solamente il mio inverno non è cosi fugace.
Csak az én halálom nem halandó.
Solamente la mia morte non è mortale.
Akit egyszer én eleresztettem,
Chi, per una volta avevo lasciato andare,
az a madár vissza sohse reppen.
quell’uccello, indietro,non vedrò più tornare.
Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki...
Fronda mia, caduca, non porta nuove gemme…
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Ahimè, dobbiamo morire, dobbiamo morire!
Barátaim egyenkint elhagytak,
Uno per uno, gli amici m’avevan’ abbandonato,
akikkel jót tettem, megtagadtak;
a chi avevo fatto del bene, m’aveva rinnegato;
akiket szerettem, nem szeretnek,
non mi amano più coloro che avevo amato,
akikért ragyogtam, eltemetnek.
mi sotterreranno coloro, per cui avevo brillato.
Ami betüt ágam irt a porba,
Tutto quel che nella polvere avevo vergato,
a tavasz sárvize elsodorja.
dall’acqua fangosa della primavera sarà travolto.
Száradt tőke, unt tavalyi vendég:
Vite rinsecchita, ospite molesta dell’anno scorso:
nekem már a tavasz is ellenség!
per me, oramai perfino la primavera è avversa!
Csak te borulsz rám, asszonyi jóság,
Su di me, bontà d’una donna, solo tu ti pieghi,
mint a letört karóra a rózsák,
come fanno le rose sui paletti spezzati,
rémült szemem csókkal eltakarni...
per coprir’ di baci i miei occhi atterriti.
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Ahimè, dobbiamo morire, dobbiamo morire!