Most, hogy megint útfélre estem,
Or che di strada ancora sono uscito
Eltünődöm e téli esten,
In questa sera d'inverno io mi chiedo
Mi volt az élet, uramisten?
Cos'è stata la vita, mio Signore?
Mi volt? ez volt: sok fénytelenség,
Questo essa è stata: tanta opacità
Fakó robot és kénytelenség,
Spento tributo e gran necessità
Száz bús határ reménytelenség.
Limiti tristi a cento, disperati.
Borult egek kevés azúrral,
Cieli coperti con poco d'azzurro
Koldus pajtásság pár nagy úrral,
Questua amicizia con due signoroni,
Pár ájult nóta, tépett húrral.
Di lisa corda due note svenevoli.
Egy-két vad mámor nyoszolyája,
Di talamo un paio d'ebbrezze selvagge,
Egy-két asszony jó, meleg szája; -
Di donna un paio di belle labbra calde,
Volt, nincs. Csöndes a szívem tája.
Vero, non vero; il mio cuore ora tace.
Most itt ülök, roppant hegyek közt,
Adesso siedo tra monti maestosi,
Betegen a többi beteg közt,
Malato in mezzo ad altri malati:
Múltnak háttal, halállal szemközt.
Spalle al passato, alla morte dinanzi.
Lesz-e máskép? várjam? ne várjam?
Sarà diverso? Devo attenderlo forse?
Lassan szétszéled a homályban
Nell'ombra sbandano senza padrone
Bitang jószágom, kedvem, vágyam.
Lenti i miei averi, aneliti, ideali.
Nyomukban, mint fekete bundás,
Le loro orme, qual nero impellicciato,
Begyűrt süvegű öreg kondás,
Segue un vecchio porcaio incappucciato,
Hallgatva ballag a lemondás.
Piano s'avanza muta la rinuncia.
S mégis, a csönd-paplanú télben,
Nell'inverno dalla coltre silente
Nagy nyugalom évadját élem -
Però vivo una stagione di pace,
Érzem, az Isten gondol vélem.
Io lo sento che Dio pensa con me.
Mint a bokrok setét bogyókkal,
Come i cespugli con le scure bacche
A hó alatt zamatozókkal,
Sotto la neve serbano l'aroma,
Megrakva szívem hűvös jókkal.
Colmo il mio cuore è di fresche bellezze.
Hogy mire jókkal, majd megválik,
A che sarà servito non sapremo
Mire a hó gyapja lemállik,
Sinché di neve il manto non si sfalda,
Új tavaszig vagy a halálig.
Sino alla primavera od alla morte.
Fekszem megadva, békén, resten,
In pace giaccio, pigro, rassegnato,
S néz rám, át a végtelen esten,
E mi osserva dalla sera infinita
Tűnődve sorsomon, az Isten.
La mia sorte meditando il Signore.
Új-Tátrafüred, 1925