1. Hétfő este

Lunedì sera

Immár a félelem sokszor sziven érint

La paura ecco molte volte tocca il cuore

és néha messzi hír csak néked a világ;

E a volte per te il mondo è solo una lontana

egyre régibb emlékként őrzik gyermeki

notizia;

korod a régi fák.

conservano la tua infanzia i vecchi alberi

come un ricordo, sempre più antico.

Gyanakvó reggelek s vészes esték között,

háborúk közt élted le életed felét

Tra mattine sospette e sere funeste,

s most is ellened hajló szuronyok csúcsán

tra guerre hai vissuto metà della tua vita,

villog a rend feléd.

e anche adesso ti scintilla addosso l’ordine

sulla punta delle baionette che ti spianano

Még álmaidban néha fölötlik a táj,

contro.

verseid hona, hol szabadság illan át

a réteken és reggel, ha ébredsz, hozod

Nei tuoi sogni ancora compare il paesaggio,

magaddal illatát.

la patria delle tue poesie, dove la libertà

furtiva attraversa

Ritkán, ha dolgozol, félig és félve ülsz

i prati, e la mattina, se ti svegli, porta con te

asztalodnál. S mintha élnél lágy iszapban,

il suo profumo.

tollal ékes kezed súlyosan mozdul és

mindig komorabban.

A una nuova guerra si volge il mondo, una

nuvola

A világ új háborúba fordul, éhes

affamata divora il tenero azzurro del cielo,

felhő falja föl egén az enyhe kéket,

e come si fa buia così, per te tremando, ti

s ahogy borul, úgy féltve átkarol s zokog

abbraccia e piange

fiatal feleséged.

la tua giovane moglie.

2. Kedd este

Martedì sera

Nyugodtan alszom immár

és munkám után lassan megyek:

Quietamente dormo, ormai,

gáz, gép, bomba készül ellenem,

e dietro il mio lavoro lentamente mi sposto;

félni nem tudok és sírni sem,

il gas, la macchina, la bomba si preparano

hát keményen élek, mint a hideg hegyek

contro di me,

között útépítők,

e non riesco ad aver paura, e a piangere

neanche,

akik, ha könnyű házuk

quindi vivo indurito come, tra le fredde

fölöttük összedől elaggva,

montagne,

újat raknak és közben szagos

i costruttori di strade

forgácson alusznak mélyeket

che, se la loro leggera abitazione

s reggelente fényes és hideg patakba

invecchiata gli crolla addosso,

mártják be arcukat.

ne costruiscono un’altra e intanto sulle

schegge

*

odorose profondamente dormono

e ogni mattina immergono il viso

Magosban élek s kémlelek:

in un ruscello lucido e gelido.

körül borul.

Mint hajónak ormán viharban,

*

villám fényinél

kiált az őr, ha partot látni vél,

Vivo alto e scruto: tutt’intorno

úgy vélek én is, mégis partokat és

si annuvolano i cieli.

l é l e k !

Come sulla poppa di una nave nell’uragano,

kiáltok fehér hangon én is.

alla luce dei lampi,

grida il gabbiere se crede di scorgere

És hangomra fölragyog

la riva, così io pure credo di scorgere rive

és hangom messzehordja

pure e

hűvös csillag és hűvös esti szél.

a n i m a!

grido anch’io a voce bianca.

3. Fáradt délután

E alla mia voce si accende

Az ablakon haldokló darázs repül be,

E la mia voce porta con sé, lontano,

alvó asszonyom álmában beszél,

la fresca stella, e il fresco vento della sera.

a barnuló felhők széleire fehér

fodrokat fú a gyönge szél.

Stanco pomeriggio

Miről beszélhetek? tél jön, s háború jön;

törten heverek majd, senkise lát;

Dalla finestra entra una vespa in agonìa,

férges föld fekszik szájamban és szememben

la mia donna parla nel sonno,

s testem gyökerek verik át.

sull’orlo delle nuvole abbrunate un tenero

vento

*

soffia bianche crespe.

Ó, ringó délután, adj nyugalmat,

Di che cosa posso parlare? Verrà l’inverno,

lefekszem én is, később dolgozom.

verrà la guerra;

Napod fénye már a bokrokon lóg.

spezzato giacerò e non mi vedrà nessuno;

s amott az este jő a dombokon.

nella mia bocca nei miei occhi entrerà una

terra verminosa

Felhőt öltek, vére hull az égen,

e il mio corpo sarà trafitto dalle radici.

lenn, parázsló levelek tövében

ülnek a borszagú, sárga bogyók.

*

4. Esteledik

Pomeriggio cullante, dammi quiete,

mi sdraio anch’io, lavorerò, più tardi.

A síkos égen ereszkedik a nap,

Si appende sui cespugli, il tuo splendido sole,

korán jön végig az úton az este.

e la sera discende sulle colline.

Jöttét az éles hold hiába leste:

ködöcskék hullanak.

Hanno ucciso una nuvola, gocciola sul cielo

il suo sangue,

Ébred a sövény, fáradt vándorba kap,

e giù, sui cespi delle foglie roventi,

az este a fák ága között forog

seggono chicchi gialli odor di vino.

és egyre dong, míg épülnek e sorok

s egymásra hajlanak.

Si fa sera

Csöndes szobámba rémült mókus pattan

és itt két hatodfeles jambust szalad.

Sul cielo sdrucciolevole il sole cala,

Faltól ablakig, egy barna pillanat

presto lungo la strada arriverà la sera.

s eltűnik nyomtalan.

L’acuminata luna ne spiava l’annuncio:

piccole nebbie cadono.

A röpke béke véle tünt; hallgatag

férgek másznak szét a messzi réteken

E si sveglia la siepe, si impiglia allo stanco

és lassan szerterágják a végtelen

viandante

sort fekvő holtakat.

e si gira la sera tra i rami degli alberi,

brusisce incessante mentre si fabbricano

1935-1936

queste righe

chinandosi le une sulle altre.

Nella mia stanza muta terrorizzato scatta

uno scoiattolo

e corre qui, su due esametri giambici.

Dal muro alla finestra – un attimo marrone –

e sparisce, senza lasciare traccia.

Con esso è sparita la fuggevole pace;

taciturni insetti

strisciano ora su prati lontani

e lentamente divorano i morti

che giacciono in una fila infinita.