Ó én szeretem a bús pesti népet,

Oh, io amo la gente di Pest, la gente mesta,

mely a Külső-Józsefvárosba tépett

che domeniche pomeriggio, nei vestiti

ruhákba jár vasárnap délután,

laceri, percorre le strade della periferia,

ascolta barcollando, gironzolando

és ámolyogva, szédelegve hallja,

come dai caffè tirati a specchio rintrona la voce

hogy döng a tükrös kávéházak alja,

e neghittoso fissa gli occhi sulla locandina.

s a mozi-reklámokra néz tunyán.

Spesso lo avverto, quasi – quasi è un peccato,

che io viva ritirato, che di voi non mi curi,

Sokszor úgy érzem, szinte-szinte vétek,

tessendo l’intricata trama dei sogni miei.

hogy csöndben élek, nem nézek felétek,

A quest’ora, di domeniche desolate,

s az álmok lenge fodrát fodrozom.

espiando percorro le vostre strade,

nei vicoli contorti del fango invernale.

Ilyenkor aztán, elhagyott vasárnap,

Poverine, vivono qua, su 'sto marciapiede,

kis görbe közein a téli sárnak

con le scarpe scalcagnate, nel silenzio, sole

vezeklőn járok az utcátokon.

e derelitte, nella mescita del caffè immerse.

Le loro figlie affamate, ma tanto amate,

Itt élnek ők, a kedveskék, e járdán,

povere consunte, stanche, magre sante,

letaposott cipősarokkal, árván,

sotto il lampione a gas, stanno ferme cupamente.

kávémérésbe bújva hallgatag.

Chi ha visto, cosa si cela all’ombra delle stanze?

Chi ha sbirciato, se nei loro letti v'è un cuscino?

Éhes leányaik, kiket szeretnek,

Chi ha mai capito, com’è la gente mesta di Pest?

kopott árvácskák, fáradt, vézna szentek,

Ho visto il lavoratore e m'incitava alla ribellione,

gázláng alatt sötéten állanak.

il suo viso pallido, mentre accendeva un sigaro scadente,

ho veduto il cuore della terra sanguinante.

Ki nézte meg, mit rejt szobájuk árnya?

Ovunque io vada, è qui che farei ritorno,

Ki leste meg, van-e ágyukba párna?

ovunque io voli, povero sventurato popolo,

Ki látta, hogy mi a bús, pesti nép?

la mia bocca urlerebbe solo la tua sofferenza,

perché la tua strada è con la tristezza è lastricata,

Én láttam a munkást és lázra bujtott,

gli occhi tuoi sono ruscelli dell'eterna tristezza,

sápadt arcát, hogy rossz szivarra gyújtott,

Ohimè, 'sta terra, 'sta terra mesta è la mia Patria.

és láttam a föld vérező szivét.

Bármerre mennék, ide visszatérnék,

bármerre szállnék, átkozott, szegény nép,

a gondodat kiáltaná a szám,

mert bánatkővel van utcád kirakva,

szemed a bánat végtelen patakja

s jaj, ez a föld, e bús föld a hazám.