Ismét egy édes boldog érezet!

Und wieder naht ein seliges Empfinden!

Reám derűl a messze kor homálya,

Es hellet sich das Grau vergang'ner Zeit;

Az elveszett, elsülyedt rózsapálya

Auf Rosenpfaden, die ich sinken, schwinden

Ismét örömtájak felé vezet.

Sah', gibt zur Wonneflur sie mir geleit.

Mely istenség nyújt itt varázskezet?

Welch eine Gottheit will sich mir verkünden!

Mint ömledez hozzá keblem dagálya!

Wie liebend sich mein ganzes Seyn ihr beut!

Érzem, hogy e szív enyhültét találja:

Mein Herz, ich fühl' es, wird hier Ruhe finden,

Te ihletéd, szelid Emlékezet!

Dein Hauch, Erinn'rung hat es neu geweiht.

Nem. Ahelyett, hogy visszabájolod

Nein! rufe nicht verschwund'nes Licht zurück,

Letünt korom szebb álmait felettem,

Lass über mir die dicht'sten Schleier zieh'n,

Borítsd el rajtok inkább fátyolod.

Bedeck' der hingeschwund'nen Zeiten Glück.

Elég, hogy őket egyszer elvesztettem.

Schon einmal sah' ich meine Freuden flieh'n,

Ne kényszeríts ujonnan vérzeni;

Ach, zwinge neu zu bluten nicht mein Herz!

Ah, érezd, mily kín ismét veszteni.

Zweimal verlieren! fühle diesen Schmerz.