Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve,
Mi sdraio sul monte, supino nell'erba,
S tömött arany diszét fejem fölé lehajtja
E sul capo mio colmo di fronzoli d'oro si china
A csónakos virágú, karcsú, szelíd rekettye,
L'esile dolce ginestra dai fiori a scafo,
Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka.
Tanti fiori ondeggianti, cento minute aeree barchette.
S én árva óriásként nézek rájuk, s nehéz
Io le guardo qual solitario gigante e dal cuore
Szívemből míg felér bús ajkamra a sóhaj,
Mio grave come giunge alle labbra mie tristi il sospiro,
Vihar már nékik az, váratlan sodru vész,
Procella già quello è per esse, inattesa impetuosa tempesta,
S megreszket az egész szelíd arany hajóraj.
E trema l'intero soave sciame d'oro di barche.
Boldog, boldog hajók, vidám lengők a gazdag
Felici, beati legni oscillanti festosi nel quieto
Nyárvégi délután nyugalmas kék legén,
Glauco aere del pieno meriggio di fine estate,
Tűrjétek kedvesen, ha sóhajjal riasztgat
Abbiate pazienza se sospirando vi spaventa
A lomha óriás, hisz oly borús szegény.
Il pigro gigante, ché sì turbato è il misero.
Tűrjétek kedvesen, ha lelkének komor
Abbiate pazienza se dal cupo fondo
Bányáiból a bú vihedere kereng fel,
Della sua anima turbina la tempesta,
Ti nem tudjátok azt, mily mondhatlan nyomor
Voi non sapete quali abissi d'angustia
Aknáit rejti egy ily árva szörny, egy - ember!
Indicibile cela un tal mostro solingo, un - uomo!
Ti ringtok csendesen, s hűs, ezüst záporok
Oscillate quietamente, i freschi scrosci d'argento
S a sűrű napsugár forró arany verése
Ed i fitti roventi bagliori del sole dorato
Gond nélkül gazdagúló mélyetekig csorog,
Giungono leggeri sino al vostro apice ornato,
Méz- s illatrakománnyal teljülvén gyenge rése;
Di miele e profumo colmandovi l'esile varco;
Ti súlyos, drága gyöngyként a hajnal harmatát
Raccogliete come care gravi perle la rugiada
Gyüjtitek, s nem bolyongtok testetlen kincs után,
Dell'alba, e non vagate dietro un tesoro irreale,
Sok lehetetlen vágynak keresni gyarmatát
Non vi spinge in cerca del reame di tante false
Az öntudat nem űz, a konok kapitány.
Brame il capitano caparbio, la coscienza.
Én is hajó vagyok, de melynek minden ízét
Anch'io sono barca di cui però ogni pezzo
A kínok vasszöge szorítja össze testté,
Tenuto è in un sol corpo dai chiodi delle pene
S melyet a vad hajós őrült utakra visz szét,
E che il fiero nocchiero all'impazzata guida ovunque
Nem hagyva lágy öbölben ringatni búját restté,
Invece di farla cullare sino a pigrizia nella baia mite,
Bár fájó szögeit már a létentúli lét
Benché il dolce fluido del segreto monte magnetico
Titkos mágneshegyének szelíd deleje vonzza:
Della vita trascendente ormai attiri i suoi chiodi
A néma szirteken békén omolni szét
Dolenti a rovinare su muti scogli in pace e non sia
S nem lenni zord utak hörgő és horzsolt roncsa.
Rottame graffiato e rantolante di feroci vie.
És hát a többiek?... a testvér-emberek,
E allora gli altri? ... gli uomini fratelli,
E hányódó, törött vagy undok, kapzsi bárkák,
Queste sballottate, peste o abiette, cupide barche
Kiket komisz vitorlák vagy bús vértengerek
Portate da orrenda corrente di velacce o di laghi
Rettentő sodra visz: kalózok s könnyes árvák, -
Tristi di sangue pirati sono ed orfani lacrimosi, -
Ó, a vér s könny modern özönvizébe vetve
Oh seminando nel moderno diluvio di sangue e di lacrime
Mily szörnyü sors a sok szegény emberhajóé:
Che fato atroce spetta ai tanti tristi uomini barche!
Tán mind elpusztulunk, s nincs, nincs közöttünk egy se,
Forse tutti morremo e nessuno, nessuno è tra noi
Kit boldog Ararát várhatna, tiszta Nóé.
Che puro Noè un felice Ararat possa aspettarsi!
Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon
Forse tutti morremo e sul mondo acquietato
Csak miriád virág szelíd sajkája leng:
Ondeggerà solo una miriade di dolci barchette di fiori:
Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon,
Arcobaleno giù nell'erba, arcobaleno su nel ramo,
Egy néma ünnepély, ember-utáni csend,
Muta festa sarà il postumano silenzio,
Egy boldog remegés, és felpiheg sohajtva
Felice tremito, ed ansimerà sospirando
A fájó ősanyag: immár a kínnak vége!
La dolente materia primitiva: ormai fine allo strazio!
S reszketve megnyilik egy lótusz szűzi ajka,
Tremula si schiuderà la vergine bocca del loto
S kileng a boldog légbe a hószín szárnyu Béke.
E nell'aria felice si librerà la candida ala della Pace.