A mélyben néma, hallgató világok,

Nella profondità, mondi muti e silenti,

üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,

nel orecchio urla il silenzio, il mio grido si eleva,

de nem felelhet senki rá a távol,

ma dalla guerra tramortita lontana Serbia,

a háborúba ájult Szerbiából

non può giungere alcuna risposta,

s te messze vagy. Hangod befonja álmom,

e tu sei lontana. La tua voce intreccia il mio sogno,

s szivemben nappal ujra megtalálom,

e di giorno, nel cuore lo ritrovo di nuovo,

hát hallgatok, míg zsong körém felállván

perciò tacio, mentre intorno a me stormisce,

sok hűvös érintésü büszke páfrány.

fresca al tatto, la superba felce.

Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,

Quando ti rivedrò, a sapere non mi è dato,

ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,

tu che eri sicura, solida come un salmo,

s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,

bella come la luce, bella come l’ombra,

s kihez vakon, némán is eltalálnék,

da te anche da cieco e muto trovarei la strada,

most bujdokolsz a tájban és szememre

or’ stai vagando nel paesaggio, mi compari

belülről lebbensz, így vetít az elme;

dentro gli occhi, cosi ti proietta la mente,

valóság voltál, álom lettél ujra,

eri la realtà, sei diventata nuovamente un sogno,

kamaszkorom kútjába visszahullva

nel pozzo della mia adolescenza ricadendo

féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?

ti interrogo gelosamente, mi ami ancora?

s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,

sperando nuovamente che all’acme della

a hitvesem leszel, - remélem ujra

mia gioventù, forse, un giorno diventi la mia sposa,

s az éber lét útjára visszahullva

ripiombando sulla via delle realtà, lo so

tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -

che tu lo sei già. Mia moglie, mia amica,

csak messze vagy! Túl három vad határon.

ma sei lontana! Oltre tre frontiere spietate.

S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?

Il tempo volge all’autunno. Mi lascerà qui ancora?

A csókjainkról élesebb az emlék;

Dei nostri baci il ricordo è sempre più vivo,

csodákban hittem s napjuk elfeledtem,

credevo nei miracoli, quei giorni li ho dimenticati,

bombázórajok húznak el felettem;

sulla testa mia fila via la squadra dei bombardieri,

szemed kékjét csodáltam épp az égen,

nel cielo ammiravo azzurro dei tuoi occhi,

de elborult s a bombák fönt a gépben

ma si annuvolò e le bombe, lassù nei machinari,

zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -

fremevano, di essere buttate. Ciononostante vivo –

s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek

sono prigioniero. Tutto quel che spero

fölmértem s mégis eltalálok hozzád;

ho valutato bene, tuttavia io giungerò da te;

megjártam érted én a lélek hosszát,

ho percorso le distese dell’anima per te,

s országok útjait; bíbor parázson,

le strade dei paesi; sulle braci roventi,

ha kell, zuhanó lángok közt varázslom

se è necessario, come per magia passerò

majd át magam, de mégis visszatérek;

tra le fiamme cascanti, eppur’ ritornerò;

ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg,

se serve sarò tenace come la corteccia sul’albero,

s a folytonos veszélyben, bajban élő

la calma, che è l’arma e il potere degli uomini

vad férfiak fegyvert s hatalmat érő

selvaggi, che vivono costantemente nel pericolo

nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:

e in mezzo ai guai, mi rassicurerà e come

a 2 x 2 józansága hull rám.

un’onda fresca: la lucidità di 2 x 2 cade su di me.

Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,

1944. augusztus-szeptember

Lager Heidenau, tra gli monti sopra Žagubica

agosto – settembre del 1944