Nyt vapaa on Magyari, jo vapaa vihdoinkin,

Szabad a magyar nép, szabad valahára,

Hän, jonka kädet, jalat taottiin rautoihin,

Kinek láncot vertek kezére, lábára,

Hän, joka köyryyn vaipui all’ orjan-ikehen,

S görbedt derekával a rabigát vonta,

Niin kuin hän olis juhta, ei oiskaan ihminen.

Mintha csak állat és nem ember lett volna.

Nyt vapaa on Magyari, pää pystyss’ olla saa;

Szabad a magyar nép, fejét föltarthatja,

Vapaasti, sitehittä hän kättään liikuttaa;

Kénye-kedve szerint kezeit mozgatja,

Ja rautaa, joka häntä puristi kahleena,

S mely előbb mint bilincs őtet szorította,

Nyt itse puristaa hän kädessään miekkana.

A vasat mint kardot ő szorítja mostan.

Nyt vapaa on Magyari; nyt, Saksa, vapise!

Szabad a magyar nép... lejárt napod, német!

Et enää kansaa tätä jaloillas polkene,

Nem táncoltatod te többé ezt a népet,

Sen vert’ et enää juoda saa iilismatona;

S pióca módjára nem szívod a vérét,

Ansaitun palkkas sulle jo maksoi Jumala.

Megfizette isten gonoszságod bérét.

Slovakkiko tai Saksa ois herra tämän maan,

E földön legyen úr a tót vagy a német?

Tään maan, jot’ yhä kastel’ uroomme hurmeillaan?

E földön, hol annyi vitéz magyar vérzett!

Verillään maan tään kauniin Magyari lunasti,

Magyar vér szerezte ezt a dicső hazát,

Verillään tuhat vuotta puolusti, suojeli.

És magyar vér ezer évig ótalmazá!

Ei valtaa täällä muilla, Magyareill’ yksin vaan!

Nincs itt urasága csak az egy magyarnak,

Ja päämme päälle joku jos pyrkis tanssimaan,

S kik a mi fejünkre állani akarnak,

Me hyppäämme sen päähän ja kannuksillamme

Azoknak mi állunk feje tetejére,

Kesk’-sydämehen asti leimamme iskemme.

S vágjuk sarkantyúnkat szíve közepébe!

Mut valvo’os, Magyari, myös öisin valppaasti,

Vigyázz, magyar, vigyázz, éjjel is ébren légy,

Ken tietää milloin päälles kavala karkaapi.

Ki tudja, mikor üt rajtad az ellenség?

Kun tulee hän, kaikk’ olkoon valmiina, aseissaan,

Ha eljön, ugy jőjön, hogy készen találjon,

Venyä vuoteellaan ei saa puolikuollutkaan.

Még a félhalott se maradjon az ágyon!

Vapaus, isänmaani! Oi sanat kalliit net

Haza és szabadság, ez a két szó, melyet

Imeköön äidin rinnast’ jo lapset pienoiset;

Először tanuljon dajkától a gyermek,

Ja sotatanterelle kun kaatuu sankari,

És ha a csatában a halál eléri,

Huoahtakoon ne kaksi hän vielä viimeksi.

Utószor e két szót mondja ki a férfi!