”Herra Tohtor’”, järjelle mä lausuin,

"Drága orvos úr!" szólék eszemhez,

”Sydän parkaa käykää katsomaan!

"Látogassa meg csak szívemet;

Tulkaa, pyydän, tilansa on huono...

Látogassa meg, kérem... roszul van...

Auttakaa, jos suinkin voitte vaan!

És gyógyítsa ki, ha még lehet.

Sydänrohdot Teill’ on oivanlaiset,

Nagy bizalma van szivemnek önben,

Monestihan ne jo avun toi,

Mert ön már többször segíte rajt.

Mutta rientäkäätte, rientäkäätte,

De siessen, kérem, csak siessen,

Ehkä vielä tuskan poistaa voi.” –

Még talán elűzheti a bajt."

Järki, tämä kunnon kotilääkär’,

És az ész, ez a jó háziorvos,

Paikalle nyt riensi sukkelaan.

Nem késett, hanem lesietett,

Päätä puistaa ukko, nähdessänsä

És megrémült és fejét csóválta,

Verta vuotavana potilaan.

Meglátván a vérző beteget;

”Nuori mies!” näin huudahti hän sitten,

S így kiálta föl: "Fiatalember,

”Herran tähden, mitä teettekään?

Mit cselekszik ön, az istenért?

Haav’ on Tonavaakin leveämpi; ...

Sebe mélyebb s szélesb a Dunánál -

Varoanne tulis enemmän!

Mért is nem vigyáz magára, mért?

Mutta, kärsikäämme vain nyt hiukan.

De legyünk csak egy kis türelemmel,

Ehkä sairas vielä avun saa.”

Még talán... talán segíthetek."

Lausui näin, ja haavaa tutkiskellen

Szóla, és a sebet megvizsgálván,

Palsamia siihen vuodattaa.

Abba balzsamot csepegtetett.

”Toivon palsamiako” – sydän huusi –

"Ah!" felelt a szív, "ön a reménynek

”Käytättekin? Heittäkää se, oi,

Balzsamát használja?... hagyjon föl...

Parantaa tai kuolettaa sen täytyy ...

Kínom szörnyü... gyógyuljak, vagy haljak!...

Kumpaakaan ei toivo tehdä voi.”

A reménység sem gyógyit, sem öl."