Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon,

Nagu õitsituli sügisöödel palab,

Arany János lelke úgy lobog e tájon,

vaimuna me maadel loidab János Arany,

Úgy melegít fénye,

soendab meid ta valgus,

Magyarok, e tűznél, mely szelíd és áldott,

selle õnnistatud hella tule ääres,

Bizakodva nézzük e síri világot,

ungarlased, kaegem haudmaailma pääle

Virrasztva, remélve.

lootuses, täis valvsust.

Messziről lobogva tenger pusztaságon

Loites kaugelt üle mereavaruse

Átragyog Arany ma e borús homályon

paistab Arany täna läbi hämaruse,

És jövőnkbe csillan:

väisab homseid aegu:

A magyar jövőbe, mely, mint Betlehemben

ungarlaste homset, mis kui püha, särav

Az isteni gyermek, mosolyogva rebben

lapsuke Petlemmas naeratades värab

Mai álmainkban.

unelmais meil praegu.

Hullatja levelét az idők vén fája,

Vana ajapuu on varsti lehist paljas,

De örök virágzón áll s néz a világra

kuid maailma vaatab õitsev igihaljas

Arany fája lombja,

Aranyi puu võra,

Magyar televényben gyökerezve mélyen,

Ungarimaa mullas sügaval ta juured,

Kevély koronája fölzendül a vészben

oma uhket latva õelas marutuules

Égig magasodva.

taevalaeni tõstab.

Csillag esik, föld reng, jött éve csudáknak,

Langeb täht, maa vappub, imeaasta käes on,

De a folyók folynak, de a hegyek állnak,

aga jõed on jooksmas, aga seismas mäed on

És még a mienk Ő,

ja meil Tema on veel,

S míg ily Aranyunk van, nincsen itt elveszve

kuni meil on Arany, tema kuldne kõne,

A remény, az élet, az Ige, az Eszme,

siin ei hävi lootus, elu, Sõna, Mõte,

A magyar Jövendő!

ungarlaste Homne!

Mi pedig barátim, járjunk el a sírhoz,

Meie aga, sõbrad, käigem surnuaias,

A föltámadásról, mely biztatva hírt hoz,

trööstisõna toovast ülestõusmisajast

Énekeljünk ottan.

laulgem tema haual.

Arany lelke szóljon - húsvéti harangszó -

Kõlagu ta vaim kui kellad lihavõtteil

Dicsőséget zengő, diadalt viharzó

uutes lauludes, mis aul ja võidurõkkeil

Új magyar dalokban!

ungarlane laulab!