Harva tuleb Serbiasse

Ritka vendég Rácországban

Zsigmond, kuningas ja keiser;

Zsigmond a király, a császár:

Lazari poeg vojevooda

Jól fogadja István vajda,

Stefan annab talle seitsmel

István, kinek apja Lázár:

päeval külluslikku kosti,

Hét egész nap látja dúsan,

austab tema mehist nime;

Becsülettel, emberséggel;

ei tal unu, kes on isand,

Nem felejti, ki a gazda,

ega see, kes külaline.

S nem felejti, kit vendégel.

Lõbus on: pill, tants ja veinid

Majd vigasság: zene, tánc, bor

hoiavad ta lossi virge,

Tartja ébren a földházat,

siis turniir käib, vehklemine,

Majd ujudvar, öklelés áll, -

mets on tulvil jahikirge:

Hangos erdőn nagy vadászat:

sarvehelid, matsid, penid

Száz tülök szól, hajt az eb s pór,

ümbritsevad kiskja salu,

Nyomja össze a vad berket,

pilu kitsub, vibu vingub,

Szorul a rés, a lovag lés,

täkk teeb traavi tulistjalu.

Íja pendül, ménje kerget.

Jaht on äge, seltskond vägev,

Áll a hajsza, vége-hossza

kiiduga ei olda kitsid:

Nincs vetélgő hetyke dicsnek:

„madjar madjar on” Zsigmondil,

"Magyar a magyar" Zsigmondnak,

„serb on serb” Lazarevićil;

"Szerb a szerb" Lazárevicsnek;

„Kuigi,” ütleb ta, „õukonnas

"Ámbár - mond ez - udvaromnál

pean ma ühte väikest paaži:

Van egy apród, csak parányi:

sest saab madjar!… Erdélyst pärit,

Az magyar lesz!... Erdély szülte,

nimi Janko Sibinjani.”

Neve Janko Szibinyáni.

„Kuuled, Jánk…!” Kuid äkki kostab

Hallod-e Jánk"...! Ím azonban

sahin rohus, värin võsas:

Zörmöl a gaz, reng a sűrü:

suur hall susi kargab üles,

Nagy csikasz vad ugrik föl, de

aga kaob kui veerev rõngas —

Visszaperdül, mint a gyűrü -

„Kuuled, Jánk! Su kuninga silm

"Hallod-e Jánk! ím királyod

seda näeb — ja see on sulle

Szeme látja, - s ez jutalma,

tasuks, kui tood tolle hundi

Hogy te nékem azt a farkast

elusalt või surnult mulle.”

Megkeríted élve, halva."

Lühike on sõna — kiirelt

Rövid a szó, - gyorsan hangzó

kõlav uhke viipe saatja:

Kísérője büszke jelnek:

tühjaks luuleks peab, ei kuule

De sokallja, meg se hallja,

seda enam väike sangar.

Már nyomúl a hősi gyermek.

Kuningale, maastikule

Hol királya, még a tájra

lapse pilk veel korraks kandub,

Szeme egyszer visszalobban,

huntki ei saa jääda seisma:

S a vad állat meg sem állhat:

ajajad on kõik ta kannul.

Mind szorítja, űzi jobban.

Juba võtab soe ja täku

S majd a róna sorompója

vastu lagendiku värav,

Nyílik, amint hajtja ménjén,

juba võssa okste sisse

Majd eltűnnek a sürűnek

kaovad nad kui võrku ära.

Lombos, ágas szövevényén.

Jaht käib jalgsi — ratsu hirnub,

Itt gyalog száll, - paripája

jäänud peremehest ilma;

Fel s alá nyerít gazdátlan;

sõnab Zsigmond: „Küll on kahju!…”

Szóla Zsigmond: kár volt, mégis!...

Sõnab Stefan: „Pole viga!”

Szól a vajda: semmi! bátran!

Jank on jälle leidnud jäljed:

Jank azonban mind nyomon van:

orgu, üles mäkke põikab,

Le, a völgynek, fel, a hegyre,

loomarajal, kärestikus

Vadcsapáson, vízomláson

aina ajab, lööb ja lõikab.

Veri, vágja, űzi egyre.

Kord see murdja korskab kurjalt,

A vad olykor hátra horkol,

hambad irvi, lõuad lahti,

Foga csattog, szája résnyi,

kord kui peksasaanud peni

Majd, mint vert eb, kit hevertebb

kiunub, niutsub salamahti.

Ostor üldöz, szűköl és nyí.

Juba uluk väsib, kulub,

Már az állat piheg, fárad,

nooruk mitte: sama kangelt

Nem az ifju, noha gyermek:

püüab saaki, kuni susi

Martalékát addig űzi

armu lootes maha langeb.

Míg ledobban s vár kegyelmet.

Kuningale, isandale

A királyhoz és urához

poiss veab vangi, häbipunas;

Rabul vonja, szégyenszemre;

sõnab Stefan: „Pole ainus!”

Szól a vajda: ez nem első!

Sõnab Zsigmond: „Minu jumal!…

Szóla Zsigmond: "Istenemre!...

Minul poisile on õigus!

Tartom a just e fiúhoz!

Puu on minu, nii ka viljad:

Enyim a fa, az gyümölcse:

tagasi ta palun. Kõrgus,

Visszakérem. Te kegyelmed

täida soov, veel pole hilja.”

Ebben most már kedvem töltse."

See ei olnud öeldud nagu

Nem oly hangon volt ez mondva,

„aega on” või „tühi nõue”…

Hogy sokáig, vagy hiába...

Nii sai Janko Sibinjani

Így kerűlt Jank Szibinyáni,

kuningas Zsigmondi õue.

Zsigmond király udvarába.

Varsti seal ta käe ja peaga,

Ott idővel karral s fővel

Jumal saatjaks, palju tegi;

Isten után vitte sokra;

veel teist korda, mitu korda

Másszor is még, többször is még

pidas jahti sutelegi;

Járt vadászni farkasokra;

nagu püha risti kaitsja,

Mint védője a keresztnek,

ülbe paljaspäise saatan,

Megrontója büszke tarnak,

võõra rahva sangarikski

Idegen nép hőse is lett

sai aus madjarite sangar.

Derék hőse a magyarnak.

Nüüdki teavad, lauluks seavad

Most is vallják, egyre dallják

Serbia noorukid ja neiud

Szerbhon ifjai, leányi,

guslitsate hääle saatel,

Guzlicájok hangja mellett:

mis on Sibinjani teinud.

Ki volt Janko Szibinyáni.

Kuid ka madjarite huulil

De a magyar ajakon is

tihti on ta nimi, tegu,

Neve, híre általános:

sest veel elab… igavesti

Mert hisz él még... él örökké

János Hunyadi on elus.

A dicső Hunyadi János.