Párisba tegnap beszökött az Ősz.

L’Autunno a Parigi ieri è scivolato,

Szent Mihály útján suhant nesztelen,

Sul viale San Michele è muto passato,

Kánikulában, halk lombok alatt

In canicola, sotto le quieti chiome

S találkozott velem.

E ha incorso in me.

Ho proprio camminato verso la Senna

Ballagtam éppen a Szajna felé

Canti-sterpi ardevan nell’anima,

S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:

Fumosi, anomali, mesti, scarlatti

Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,

Pel segno della mia morte.

Arról, hogy meghalok.

L’Autunno m’ha raggiunto e bisbigliato,

Il viale San Michele ha tremato,

Elért az Ősz és súgott valamit,

Son ronzando svolazzato sul viale

Szent Mihály útja beleremegett,

Le scherzose fogliame.

Züm, züm: röpködtek végig az uton

Oh, tempo! L’Estate non è ceduta,

Tréfás falevelek.

Ma l’Autunno ridendo ha dato la fuga.

È qua passato e  io lo so soltanto

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé

Sotto le fronde di pianto.

S Párisból az Ősz kacagva szaladt.

Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán

Nyögő lombok alatt.