Působil jako černá hrouda, hromádka

Fekete földrögnek tűnt, az olvadáskor

sněhu uvolněného ze svahu, jak tálo.

hegyoldalról leomlott hókupacnak.

Z příšeří kraje krom něho vystupovala

Sötétedett, nem látszott más a tájból,

jen siná pole, okno se zamlžovalo,

csak ónos földek, párás volt az ablak,

hýbal se, když jsme se přibližovali,

ahogy közeledtünk, úgy tűnt, mintha mozogna,

jako by kabát pohyboval rukama,

mintha egy kabát emelgetné a karját,

stín stopaře, vyvržený na okraji,

egy árnyékstoppos az útszélre dobva,

stín, který přejíždějí světla aut.

amin fényszórók tekintete hajt át.

Zahlédli jsme ho, zmizel, ale v koloně

Hol felvillant, hol eltűnt, de a sorban

před oním místem všichni zakličkovali,

odaérve mindenki kerülőt tett,

upírala jsem oči na krajnici, kde to je,

nézni kezdtem az útpadkát, hogy hol van,

a najednou je tu. Jak tělo, když se zpola potápí,

és egyszer csak ott volt. Mint egy merülő test,

na předních tlapách zapřený v bahnu.

a mellső két láb támaszkodott a sárban,

Čenichem větřil, jen jen vyrazit,

mintha indulna, orrát a szélbe tartva,

horní část ve střehu. Jenomže vzadu

a felső rész figyelt. De mögötte, láttam,

se válel spodek, rozdrcený na kaši.

péppé roncsolva terült szét az alja.

Z krvavé srsti trčela zadní tlapa,

A véres szőrből kiálló hátsó lába

škubala pevným, trýznivým rytmem,

egyenletes, kínos ütemre rángott,

sedělo půl psa, zela otevřená tlama,

ült a fél kutya, nyitva volt a szája,

v očích měl napsáno, že všechno viděl.

és láttam a szemén, hogy mindent látott.

Zakřičela jsem, ať zastavíš, ať sjedeš,

Kiabáltam, hogy állj meg, húzódj félre,

ať ho zachráníš, dobiješ, něco děláš,

könyörögtem, hogy mentsd meg, üsd el, bármi,

nebo ať do něj konečně najede

vagy legyen mögöttünk már valaki végre

někdo za námi. Ale co se s tím dá dělat?

aki ráhajt. De hát mit kell csinálni?!

Co s tím mám dělat? – začals přidávat na hlase.

Mit kell csinálni? – emelted föl a hangod,

Co po mně chceš?! Co po mně vůbec chceš?

mit akarsz tőlem?! Mégis, mit akarsz tőlem?

Ať zastavíš a nenecháš ho, chtěla jsem,

Azt akartam, hogy állj meg és ne hagyd ott,

našels ho, tak ať ho vezmeš, nebo zabiješ.

ha megtaláltad vagy vedd fel, vagy öld meg.

Celý týden byl ten pes mezi námi.

Egész héten ott volt a kutya köztünk.

Bývalo by snad lepší zůstat doma.

Arra gondoltunk, jobb volna mégis otthon.

Jako bychom ho sami porazili,

Mintha mi volnánk, akik az útra löktük,

museli jsme ho slovy obkračovat.

és szavakkal kéne kerülgetni folyton.

A přece nešlo nechtít, ať se zvečera

De mégse tudtam nem akarni, hogy este

nade mnou skloníš: tvoje paže, zapřená,

fölém hajolj: feszülő karodat néztem,

snažila jsem se nemyslet na tělo,

próbáltam nem gondolni a testre,

jak na okraji škarpy, jak se vzepřelo,

ahogy ott támaszkodik az árokszélen,

na ty rytmické záškuby, zatímco

arra az ütemes mozgásra, miközben

zíráš do dálky a nevyslovena

a szemed a távolba néz és nem felel,

je ona zarputilá, lítá askeze,

hogy mennyi, mennyi ádáz lemondás

přítomná i v tom, jak jsi se mnou,

van abban is, ahogy szeretkezel,

v tom, jak se ptáš, co to vlastně chceš,

ahogy azt kérdezed, mégis mit akarsz tőlem,

když mlátíš do volantu, hlavu sklopenou,

miközben ütöd a kormányt és rám se nézel,

mrholí venku, je vidět přes tvé rameno

és látni a vállad mögött a szitáló esőben

zmoklý kraj pod krvavou, zimní klenbou.

ázó tájat a véres, téli éggel.