Fekete földrögnek tűnt, az olvadáskor

Působil jako černá hrouda, hromádka

hegyoldalról leomlott hókupacnak.

sněhu uvolněného ze svahu, jak tálo.

Sötétedett, nem látszott más a tájból,

Z příšeří kraje krom něho vystupovala

csak ónos földek, párás volt az ablak,

jen siná pole, okno se zamlžovalo,

ahogy közeledtünk, úgy tűnt, mintha mozogna,

hýbal se, když jsme se přibližovali,

mintha egy kabát emelgetné a karját,

jako by kabát pohyboval rukama,

egy árnyékstoppos az útszélre dobva,

stín stopaře, vyvržený na okraji,

amin fényszórók tekintete hajt át.

stín, který přejíždějí světla aut.

Hol felvillant, hol eltűnt, de a sorban

Zahlédli jsme ho, zmizel, ale v koloně

odaérve mindenki kerülőt tett,

před oním místem všichni zakličkovali,

nézni kezdtem az útpadkát, hogy hol van,

upírala jsem oči na krajnici, kde to je,

és egyszer csak ott volt. Mint egy merülő test,

a najednou je tu. Jak tělo, když se zpola potápí,

a mellső két láb támaszkodott a sárban,

na předních tlapách zapřený v bahnu.

mintha indulna, orrát a szélbe tartva,

Čenichem větřil, jen jen vyrazit,

a felső rész figyelt. De mögötte, láttam,

horní část ve střehu. Jenomže vzadu

péppé roncsolva terült szét az alja.

se válel spodek, rozdrcený na kaši.

A véres szőrből kiálló hátsó lába

Z krvavé srsti trčela zadní tlapa,

egyenletes, kínos ütemre rángott,

škubala pevným, trýznivým rytmem,

ült a fél kutya, nyitva volt a szája,

sedělo půl psa, zela otevřená tlama,

és láttam a szemén, hogy mindent látott.

v očích měl napsáno, že všechno viděl.

Kiabáltam, hogy állj meg, húzódj félre,

Zakřičela jsem, ať zastavíš, ať sjedeš,

könyörögtem, hogy mentsd meg, üsd el, bármi,

ať ho zachráníš, dobiješ, něco děláš,

vagy legyen mögöttünk már valaki végre

nebo ať do něj konečně najede

aki ráhajt. De hát mit kell csinálni?!

někdo za námi. Ale co se s tím dá dělat?

Mit kell csinálni? – emelted föl a hangod,

Co s tím mám dělat? – začals přidávat na hlase.

mit akarsz tőlem?! Mégis, mit akarsz tőlem?

Co po mně chceš?! Co po mně vůbec chceš?

Azt akartam, hogy állj meg és ne hagyd ott,

Ať zastavíš a nenecháš ho, chtěla jsem,

ha megtaláltad vagy vedd fel, vagy öld meg.

našels ho, tak ať ho vezmeš, nebo zabiješ.

Egész héten ott volt a kutya köztünk.

Celý týden byl ten pes mezi námi.

Arra gondoltunk, jobb volna mégis otthon.

Bývalo by snad lepší zůstat doma.

Mintha mi volnánk, akik az útra löktük,

Jako bychom ho sami porazili,

és szavakkal kéne kerülgetni folyton.

museli jsme ho slovy obkračovat.

De mégse tudtam nem akarni, hogy este

A přece nešlo nechtít, ať se zvečera

fölém hajolj: feszülő karodat néztem,

nade mnou skloníš: tvoje paže, zapřená,

próbáltam nem gondolni a testre,

snažila jsem se nemyslet na tělo,

ahogy ott támaszkodik az árokszélen,

jak na okraji škarpy, jak se vzepřelo,

arra az ütemes mozgásra, miközben

na ty rytmické záškuby, zatímco

a szemed a távolba néz és nem felel,

zíráš do dálky a nevyslovena

hogy mennyi, mennyi ádáz lemondás

je ona zarputilá, lítá askeze,

van abban is, ahogy szeretkezel,

přítomná i v tom, jak jsi se mnou,

ahogy azt kérdezed, mégis mit akarsz tőlem,

v tom, jak se ptáš, co to vlastně chceš,

miközben ütöd a kormányt és rám se nézel,

když mlátíš do volantu, hlavu sklopenou,

és látni a vállad mögött a szitáló esőben

mrholí venku, je vidět přes tvé rameno

ázó tájat a véres, téli éggel.

zmoklý kraj pod krvavou, zimní klenbou.