Megszületett az unokám.

Vnuk se mi na svět narodil.

Mondhatnám, ez benne a vers.

V tom je ta báseň, nač tu lhát.

Volt, nincs. Semmi a semmihez.

Bylo-ne. Nuly po nulách.

Két sejt átjutott a falán.

Dvě buňky spolu splynuly.

Jövök-megyek, mint a. Nem ám!

Pobíhám jako. Nikoli.

Csak néz a sok ügyeletes.

Pohledy sester na chodbách.

Mennyi? Ki sózta be? Mi lesz?

Kolik že? Co mu? A co dál?

Nóta? Oly sok viszály után?

Snad zpěv? Po vší té řeholi?

S akkor az angyal a szobán.

A potom anděl v pokoji.

Persze, csak utólag. De ez.

Ovšemže zpětně. Ale tam.

Ahogy egy kozmikus lemez.

Jak kolovrátek ve sférách.

Nem is tudom, csak jár a szám.

Sám nevím, jenom blábolím.

Igen? Legjobb rím a talán.

Opravdu? Rým je: kdož to ví?

Jelen vagyok, hát ne keress.

Jsem tady, máš mě nehledat.