Tek sad je zaista pusta ova pusta!

Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!

Јеr je novembar loš i rasipan gazda:

Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;

Što proleće i leto

Amit a kikelet

Sakupe sa brazda

És a nyár gyüjtöget,

To jesen proćerda lako i bez traga,

Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,

Zima ne zatiče ništa od sveg blaga.

A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.

Nema vani stada niti klepetuše,

Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,

Ni pastirskih frula koje setno tuže.

Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,

A ptice-pevice

S a dalos madarak

Zanemelo ćute.

Mind elnémultanak,

Ne pućka prepelica iz trave žute.

Nem szól a harsogó haris a fű közűl,

Niti cvrčak svoju violinu struže.

Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.

Ko sleđeno more miruje ravnica,

Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,

Sunce nisko leti ko umorna ptica,

Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,

Il kratkovido posta

Vagy hogy rövidlátó

Od starosti,

Már öregkorától,

Pa mora da se sagne i pogled spusti…

S le kell hajolnia, hogy valamit lásson...

Al nema bogzna šta da vidi na pusti.

Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.

Prazna je koliba, dom poljara suri;

Üres most a halászkunyhó és a csőszház;

Stoka jede seno, utihli su majuri;

Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;

A kada predveče

Mikor vályú elé

Mršavu stoku k valovu vode,

Hajtják estefelé,

Zamûče neko kudravo goveče,

Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,

Radije bi pilo bistre jezerske vode.

Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.

Nadničar skida listove duvana s niske

Leveles dohányát a béres leveszi

Grede, zatim na pragu svija liske,

A gerendáról, és a küszöbre teszi,

Secka ih i truni

Megvágja nagyjábul;

Onda iz sara čizme

S a csizmaszárábul

Izvlači lulu i polako je puni

Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,

Pa pućka, a pogled mu na jasle klizne.

S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?

Čak su i čarde zanemele i puste,

De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,

Birtaš i krčmarka mogu snu da se prepuste,

Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,

Јеr makar smetnuli s uma

Mert a pince kulcsát

Ključ od podruma,

Akár elhajítsák,

Niko neće rudu okrenuti k njima:

Senki sem fordítja feléjök a rudat,

Put je zameo vetar snežnim smetovima.

Hóval söpörték be a szelek az utat.

Sad gospodare vetrovi i oluje,

Most uralkodnak a szelek, a viharok,

Jedni visoko pod oblacima struje,

Egyik fönn a légben magasan kavarog,

Drugi jure iznad ravnice

Másik alant nyargal

Iskreći varnice.

Szikrázó haraggal,

Iskri sneg ko kremen, vetrovi ga mrve

Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,

Treći tek nasrće, da se s njima rve.

A harmadik velök birkozni szemközt jő.

U sumrak, kad vetri umorno klonu,

Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek,

Ravnice u neku bledu maglu tonu,

A rónára halvány ködök telepűlnek,

I jedva razaznaš, pognuta struka,

S csak félig mutatják

Nekog okasnelog hajduka:

A betyár alakját,

Na noćni počinak nosi konj ga vran…

Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló...

Za njim kurjak, a nad njim gavran.

Háta mögött farkas, feje fölött holló.

Kо prognan kralj kad kraljevstvu okrene leđa,

Mint kiűzött király országa széléről,

Sunce se osvrne sa zemljinih međa,

Visszapillant a nap a föld pereméről,

Osvrne pogledom

Visszanéz még egyszer

Ispunjenim jedom

Mérges tekintettel,

I dok mu pogled stigne do najdaljih duna,

S mire elér a szeme a tulsó határra,

Sa glave mu spadne krvava kruna.

Leesik fejéről véres koronája.

Pest, 1848. január