Vidite, drugovi, mrtav je, ispario

Látjátok feleim, egyszerre meghalt

ostavio nas. Sve nas prevario.

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Poynavasmo ga. Ne bješa velik nit izvanredan.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

Tek srce, našem srcu drag i ugodan.

csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.

Nema ga više,

De nincs már.

sad je zemljica.

Akár a föld.

Joj, raspala se

Jaj, összedőlt

jedna riznica.

a kincstár.

Primjer baš ovaj nek vam je poučak:

Okuljatok mindannyian e példán.

takav je čovjek. Jedinstven primjerak.

Ilyen az ember. Egyedüli példány.

Ne živje takvih više, tek jedan, nek se zna,

Nem élt belőle több és most sem él,

na istom stablu nisu jednaka lista dva

s mint fán se nő egyforma két levél,

i njemu nikad neće biti slična.

a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Pogledajte tu glavu, ta dva sad bezlična

Nézzétek e főt, ez összeomló,

draga oka. Pogledajte tu ruku sivu

kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,

što pada sad u maglu neizrecivu

mely a kimondhatatlan ködbe vész

ukočena ko kamen,

kővé meredve,

ko relikvija, znamen

mint egy ereklye,

na kojem klinastim pismom piše sjajna

s rá ékírással van karcolva ritka,

jedine jedinke života drevna tajna.

egyetlen életének ősi titka.

Ma tko da bješe, sjaj, toplina bješe.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.

Svak znao ga i javljao: on bješe.

Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

Kako je ovo il ono jelo najradije htio

Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,

i govorila mu usta što ih zapečatio

s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt

sad mir, i kako nam u ušima glas bio

a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,

njegov ko hram što se u moru utopio,

mint vízbe süllyedt templomok harangja

kako još nedavno za svoj stol jw sjeo:

a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:

„Sinko, malo sira sada bih pojeo“,

"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",

il kako je vino pio, ko dijete

vagy bort ivott és boldogan meredt a

buljio u dim iz svoje cigarete,

kezében égő, olcsó cigaretta

kako je hodao, telefonirao

füstjére, és futott, telefonált,

i šarene niti snova prebirao:

és szőtte álmát, mint színes fonált:

kako mu na čelu sjao znamen fini

a homlokán feltündökölt a jegy,

međ milijunima da je on jedini.

hogy milliók közt az egyetlenegy.

Možeš ga tražiti, nećeš ga pronaći

Keresheted őt, nem leled, hiába,

ni tu, ni u Africi, na pol možeš zaći,

se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,

u prošlosti krenuti, u budućnost sklada

a múltba sem és a gazdag jövőben

rađat će se ma tko, ali on – nikada.

akárki megszülethet már, csak ő nem.

Nikad više

Többé soha

uz bledunjav smiješak neća da uzdiše.

nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.

Presiromašna je vila kob što tvori

Szegény a forgandó tündér szerencse,

da ponovo čudo jedinke te stvori.

hogy e csodát újólag megteremtse.

Slatki prijatelju, sve to jako liči

Édes barátaim, olyan ez éppen,

na nekog čovjeka smišljena u priči.

mint az az ember ottan a mesében.

Na njega je život jednom tek mislio,

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

a mi se raspričali: „Eto, živ je, čio...“

mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",

Onda se na njega teret neba slio

majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,

a mi već plačuć pričamo: „Tek bio...“

s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "

Eno ga, leži, snažan, borben lik

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,

kao svoj vlastiti skamenjen spomenik.

mint önmagának dermedt-néma szobra.

Ne probude ga suze, riječi, lijek...

Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Na zemlji tek jednom provedeš svoj vijek.

Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

1933