(...És minden szebb és minden tisztább, gazdagabb!

(…I sve je lepši, čišći, bogatiji!

Nagy erővel ömlik ki becsületességem;

Snažno izvire moje poštenje;

És becsületes, egyszerü. tiszta a világ

I svet je pošten, jednostavan, čist

Mint mi ketten!...

Kao nas dva!...

Egy nem-poéta drága, rossz verséből.)

Iz drage, loše pesme jednog ne-pesnika.)

Mily sokan vagytok!...

Što vas  je mnogo!...

Millió kis katona gázol

Milijuni malih vojnika gazi

Most vérködben, fagyott mocsáron, füstpernyés, fölsebzett uton

kroz krvavu maglu, močvaru smrzlu, zadimljenim ranjenim drumom,

- (A végek vad völgyein át már fujdogál a hideg szél!) -

(iz slijepih dolina s krajeva vjetrušina već zapuhuje led).

Oly kábán egy-ritmusu léptük, oly egyszinü szürke gunyájok!

Tup im je ritmički korak, jednolični sivi šinjeli!

Élet töméntelene! Durva fölösség porszeme egy-egy;

Ujednačenost života! Praška korova množine – pojedinac,

A szédült sokaságban nem kérdhetik: hova? meddig?

član skupine nesvjesne upitati ne smije: kamo?

Csak mennek, bár nem értik - mi sodorja őket - a tébolyt,

Tek idu, premda ne shvaćaju što im je valjuka – kakav bijes,

Hogy tűzhelyet, műhelyet hagyva, otthoni szokást és gondot,

da ognjišta, radionice napustivši svoje, domaće navike, brige,

Várjanak dult faluk utján, vérködben fagyott mocsáron,

prolaze kroz srušena sela, krvavu maglu, močvaru smrzlu –

S ha kiáltanak nekik, öljenek szörnyű robajjal -

i kad im zapovijed viknu, ubijaju s užasnim gnjevom…

Mert másmezű, másszavú szomszéd ugyanezt műveli vélük,

Jer u drugoj odori drugačiji susjed to isto sa njima čini,

T ú l akar jönni, hogy nevezze "enyém"-nek a földet,

hoće da granicu probije i zemlju nazove „svojom”.

(Bár azé örökre a föld, ki túrja s rátapad élte!)

(A zemlja pripada tek onom koji je kopa i život u nju zakopa.)

...Nem, nem értik?... Ki akarta?... Honnét jött e suta kényszer,

… Ne shvaćaju… Tko htjede to? Odakle taj kusasti nalog

Hogy ember törjön így emberre, föld alól lesve, mint okos vad?

da čovjek čovjeka vreba ispod zemlje ko razumna zvijer?

(Mily jó most a föld vadjának! Kimélik attól a fegyvert

(Kako je sad zvjeradi dobro. Ne moraju nositi pušku

És téli álmot alszik kis párjával csendes odúban!)

i zimski spavaju san uz ženku sred brloga tiha.)

Nem értik!... Pihenvén néznek a tűzbe, s nevetik: milyen egyenlők,

… Ne shvaćaju… Odmarajuć se u vatru zure i smiju se kako su jednakii

Most sárosan, férgesen, fázva, testvérré-fosztva így együtt!

sad blatnjavi, učljivi, prozebli u braću pretopljeni ovako zajedno,

Bár van, amelyik könyvre is gondol és hajdani, halk muzsikára;

a ima ih koji čak i na knjige misle i na lijepu staru glazbu,

De a baka is "rögényezi magát" és lidércet álmod a lángban.

ali se i redov „ukoči u sebi” i vampire sanja pri vatri

S m i n d gondol jó, asszonyi szóra, meleg asszonyanyás kézre.

i misli na dobru ženinu riječ, na toplu žensku ruku.

...Majd vitatják: kifelé tart-e már a kergült, beteg idő,

Raspravljaju: kada će prestati to žuljevito bolesno vrijeme?

Hogy folytatná kiki önéltét, mit gyerekkora óta ösmer! -

Kako će nastaviti svaki tad život svoj što ga iz detinjstva nosi,

Ám addig szótfogad, (mit tegyen?) húnyt lélekkel megy előre,

a sad kao dijete poslušno sklopljnih očiju duše juri naprijed.

Megadja magát, (ez a legjobb!) s próbál az ételnek örülni,

Predaje se sav – najbolje je to – i pokušava se radovati životu,

Részvét elől becsukja szívét, egy gondja van: "Ma még élek!"

zatvara srce pred samilošću, jedina mu je briga: „Danas sam još živ!”

Siratlan temet bajtársat: "Ez hült ki szegény ma, nem én!"

Ne oplakujuć ukopava druga: „Ovaj se jadnik ohladio danas, ne ja!”

...Jaj, milliónyi közös nyomorból ki se látszik a tied, szerelmem!"...

… Jao, u milijunu zajedničkih bijeda, ljubavi, vidi i tvoju.

S mily sokan vagyunk!...

I što nas je mnogo.

Millió picike asszony

Milijuni sićušnih žena

Sir itthon a párja után, méri gyötrődve az időt, -

kod kuća plaču za drugom, užasnuto mjere vrijeme,

Ír biztató levelet és könnyje zilálja betüjét,

pišu pisma ohrabrenja i suzama zamućuju slova.

Lesi a póstát: "Jaj, eleven még a kéz, mely irta?..."

Izviruju poštara… Joj, živi li još ruka što mi to napisa?

Asztalnál e g y hely üres,... és torkán akad a meleg étel.

Za stolom im jedno mjesto prazno, u grlu im toplo zapinje jelo.

Keserüen száll özvegyi ágyba: "Mi vackon pihen a másik?"

Gorko u svoj udovički liježu krevet. Na čemu li spava moj drug?

Majd imádkozik és tervez. - Ó, hogy terít majd neki asztalt!

Pa molitve šapću i snuju: o, kako će mu prostrti stol,

Hogy kimél meg a gondtól! Hogy keresi mindenbe kedvét!

kao će ga rješavati briga, tražiti da mu ugode u svemu,

Sohase mond kifogást; engedve hajol szavára!

nikad prigovoriti neće, popustiti na svaku mu riječ,

Körötte lábujjhegyen jár, hogy csenddel gyógyítsa szivét;

oko njega hodati na vrhovima prstiju da u miru izliječi srce

"Hozd vissza, Isten! Csak őt! Ha betegen... kigyógyítom én!

i pomoći mu da zaboravi mnoga užasna priviđenja.

Csak jöjjön, ha csonkán is,... felderítem éltét halálig!

„Vrati ga, Bože! Tek njega! Bude li bolestan, izliječit ću ga,

Ha elrutítva... nézze tükörbe, szivembe magát!

samo neka dođe, makar i sakat… do smrti ću mu razvedriti život,

Elváltozva... majd vissza, volt-magához terelem!

makar iznakažen… u svom će ogledalu – u mom srcu – vidjeti sebe

Kis ajándék legyen éltem, hogy neki szenteljem ezentul!...

promijenjena i ja ću ga vratiti u njegov bivši lik!

Mily jók leszünk ezután: egyszerüek, békések, tűrők;

Moj život malen bit će mu dar kog njemu posvećujem rado!

Ki akad fenn kavicson, ha hegyomlásból szabadult élve?"

– Kako ćemo dobri od sada biti: jednostavni, podnošljivi, tihi…

- Így beszél ma minden asszony, ki gyötrődve, méri az időt.

Tko das se o kamičak spotakne kad ispod srušenih stijena izašao je živ?”

Hogy elbirhassa ép ésszel - idegen munkába roskad

– Tako sad govore sve žene što nestrpljivo mjere vrijeme,

Idegen sebet iral; - hátha lát mégis az Isten?

da zdrava izdrže razuma sve to, u radu za druge se lome

(Ha nem rejtőz szégyenkezőn most tág ege kárpítja mögé;)

i drugima povezuju rane – možda to ipak, ipak vidi Bog…

...Jaj, millió asszonyi kin közt ki se ösmerszik asszonyodé...

(Ako se sramežljivo ne skriva sad za široki nebeski zastor.)

S mégis... csak te meg én!...

… Joj, međ patnjama milijuna žena ne propznaješ svoje žene jad…

Kiáltom feléd most e zord éjtszakán át,

A ipak… samo ti i ja! …

Hogy nincs egyéb mirajtunk kivül; mert e kivül nincs egyebünk!

Dovikujem sad tebi kroz ovu surovu noć

S ha elmulunk, - kis szemünkkel a világ hunyja be szemét!...

da osim nas i nema drugih, a osim tog ni mi nemamo drugo!

...Emlékszel? E nyár havában, ős fórum tört kövei fölött

I ako prestanemo biti – s našim će očima malim cijeli zažmiriti svijet.

S az antik szüzek feredője felé kiáltoztuk egymás nevét,

Sjećaš se?… Ovoga ljeta nad kamenjem foruma drevnog

Majd gyönyörű dombok lábján mondtad: "Itt harcoltak hajdan!"

prema kupalištu antičkih djevica dozivasmo se po imenu mi,

...Álmodtuk-e akkor e rengést? Oly külön voltunk! Csak mi voltunk!

tad mi u podnožju krasnog brijega reče: „Tu ratovahu nekad!”

- Társam te! Harmóniám! Első jó s boldog szerelmem!

… Da li već tad sanjasmo pomor? tako smo čudnovati bili. Bili samo mi.

Társad én! Harmóniád! Első jó s boldog szerelmed!

… Druže moj! Harmonijo! Prva i sretna ljubavi moja!

Kik tapintva egymás szivét: "Egy matéria!" - szóltunk,

Drugarica ti ja! Tvoja harmonija! I prva sretna ti ljubav!

Kik ámulva öleltük egymást: "Szégyentelen ölelés!" -

Zaneseno se grljasmo sretni: „Besmrtni zagrljaj!”

Halld, Életem! E mai orkán n e művész történik mivélünk!

Čuj, moj živote! Taj današnji orkan u nama se ne zbiva,

Közénkesett vakeset csak; nincs értelme, oka bennünk

tek pao je međ nas, slučajno pao, on smisla nema ni uzroka u nama,

Mi csak egymásnak vagyunk: becsület, élet, adósság!

mi jedno smo za drugo: čestitost, shvaćanje, život.

- Mi próbáltuk, s j ó nekünk együtt bárhol a földön;

– Mi smo pokušali, i dobro nam je na svijetu, makar gdje,

S valahol mécset gyujtottunk, körültünk nyugalom zenélt,

i gdje smo god upalili luč, oko nas se oglasio mir…

...Tudod-e még a balkont, az olajfás kertre tekintőt?

… Sjećaš li se još balkona što je u crni maslinik gledao?

(A szép hegyi város kőkútja csicsergett a holdfényben alattunk,)

(Kamena fontana lijepog brdskog gradića žuborila u mjesečini pod nama.)

"Most boldog vagyok!" - o t t mondtam; s tudod, hogy először mondtam,

„Sada sam sretna!” – rekoh ti tamo, ti znaš: to prvi put šapnuh.

Te szeretőn betakartál, mert hirtelen zizzent hüvös szél...

Pokrio si me nježno, jer iznenada hladan zapirio je vjetrić;

És reggelre jött a hír, menned kell, zajlik a világ,

a ujutro stigla je vijest: odlaziš, svijet se lomi,

Lavina indul, orkán zúg, delirizál az élet!...

lavina se ruši, orkan već zabruja, život je u delirij pao.

(- Lásd, szó köztünk maradjon, - megmondom, mért jött az egész:

(Čuj, neka ostane međ nama tajna, reći ću ti zašto se to zbilo,

Mert éltemben egyszer én: "Boldog vagyok!" ezt mondtam.)

zato, jer sam u životu jednom i ja rekla: „Sada sam sretna!”)

Ám isteni gőgben Örök: te, én, s a mi egy-pár voltunk;

A gospodnja je obijest vječna: ti, ja i mi bili smo zaista jedno,

S már Isten, aki művelte sem művelheti mássá!

pa ni Bog koji nas stvori, sad ne može stvoriti drugo.

Te messze, én itt?

Ti si daleko – ovde sam ja.

Most ugyanazt a holdat nézzük s egymáson pihen szivünk!

Sad u isto gledamo Mjesec i jedno na drugom počivaju nam srca,

Bár egy percünk se hasonlit, bár hetekig jön tőled a hír;

makar nam nijedan tren sličan nije, makar tjednima zalud čekam pismo,

Bár gázolsz sarat és vért s a téli földbe tanyázol;

makar što blato i krv gaziš sada i u zimskom bivaku drijemaš,

Bár sírva irok itt most s mellettem bús, üres ágyad.

makar što ja plačuć tu pišem, uz mene prazan tuguje tvoj krevet.

Mi történhet velünk?...

Što s nama može se zbiti?...

Megölnek? (Ó, nyügözi e gyilkot görcsösen virrasztó szerelmem!

Zar da te ubiju? (O, grčevito sputavam svoju ljubav što bdije,

Ha percre ellankadnám, tán meglelné drága szived!)

znam, u trenu kad tvoje klone, moje bi našlo te srce!)

De régebben vagyunk mi egyek, - tovább is egy a mi utunk!...

Odavna mi smo jedno – i dalje isti nam je put…

...Tán elmossa képem az idő?... (Hogy szánnálak nélkülem téged!)

Možda će vrijeme isprati moj lik? (Kako bih žalila tebe bez svog lika!)

De csak egy szót kell majd szólnom, hogy szivemre ösmerjen szived

Al samo riječ trebam reći da tvoje prepozna me srce

És visszajöjj akárhonnan Solweigod esti dalára!

i da se ma odakle vratiš noćnoj pjesmi tvoje Solvejg!

- Mint pecsétet tettem szivedre magam, mint bélyeget a te karodba,

– Ko pečat utisnuh se u svoje srce, ko biljeg na dlan,

Mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a koporsó

jer naša je ljubav snažna kao smrt, tvrda kao grob –

Az igazi szeretet!

prava ljubav.

1914