Ti, što si mene izazvao iz ništavila

Aki előhívtál engem a semmiből

golemim prstima umijesio ovakvu kava tu stojim

óriás ujjaiddal megalkottál úgy, ahogyan itt állok

na četiri noge s velikim ušima i svinutim rogovima na glavi,

négy lábon, nagy fülekkel és kajla szarvakkal a fejemen

dopusti da ti svojom neznatnom inteligencijom i siromašnim, ružnim

engedd, hogy csekély értelmemmel és szegényes, rút

glasom otpjevam pravi hvalospjev.

hangommal elénekeljem igaz dicséreted.

Slavim Te, kao što tek žućkasta kravica pitome naravi

Köszöntelek, ahogyan csak egy szelíd természetű, fakó tehénke

slavit može Tebe, Svemogući Gospodine koji si u meni

köszönthet Téged, mindenható Úr, aki bennem éppen úgy

jednako nazočan kao u vlasi trave međ mojim zubima, u zvijezdama srebrenim

jelen vagy, mint a fogaim közé vett fűszálban, az ezüst csillagképekben

i u leptirima šarenim što bestežinski plivaju u zraku.

és a tarka pillangóban, amely súlytalan ring a levegő hullámain.

Zahvaljujem Ti što me otkinu s pupkovine majčine

Köszönöm Néked, hogy leszakítottál anyám köldökéről

pa sam jedne zore, kad su pijevci kukurijekali, na svoje drhtave

s egy hajnalon, mikor a kakasok kukorékoltak remegő, négy lábamra

četiri noge podigla i vidjela sunce kako se iza gumna

emelkedtem és megláttam a napot, amint a szérűskert mögött

popelo na vrh neba i razgrijalo mi slabašno tijelo.

felszállott az égre és átmelegítette gyönge testem.

Slavim Te, što me izjednačio nisi s nemirnim, surovim, krutim

Köszönöm, hogy nem cseréltél össze a ház zord és nyughatatlan

narodom iz ove kuće što trči oko mene i često na mene jurne

népeivel, akik itt sürögnek körülöttem s olykor rámrohannak

pa me čvornatim štapom u ruci nemilosrdno mlati.

és furkósbottal a kezükben bántalmaznak kegyetlenül.

Nezaboravan je trenutak moj gazda kad me u trbuh

Felejthetetlen pillanat, mikor a gazdám a hasam alá rúgott

bubnuo, utaman htjela sam onda se rasprsnut o zidove štale,

s hiába szerettem volna széttekinteni istálóm falai között

osjećala sam: dirnuo sâm smrti me dah, i dok sam

éreztem, a halál lehellete érintett s amíg a menekülés

tražila stazu spasa, oči mi sklapala bol.

ösvényét kerestem, szemeim minduntalan lecsukódtak.

Muhe me mučile, krvavo bilo mi mlijeko i mrtav sam pobacila plod.

Gyötörtek a legyek, véres tejet adtam és kifordult belőlem a takarmány.

Sjećam se drage teladi, njihova slatkastog i gustog mirisa

És emlékszem drága borjaimra, sűrű, édeskés illatukra

i glatke baršunaste dlake dok sam ih jezikom češljala i prala.

ízükre és szőrük bársonyára, mikor a nyelvemmel fésülgettem őket.

Onda je došao mesarov kalfa i konopcem kao bijesne čobanske pse

Aztán jött a mészáros segédje s kötélen, mint az undok komondorokat

odvukao jedno za drugim, jedva su se stigli osvrnuti na mene.

elvonszolta egyiket a másik után, alig hogy visszatekinthettek rám.

A jednom, dok sam na livadi stajala i peživala mljaskajuć sretna

S egyszer, ahogy a réten álltam és kérődztem csámcsogó gyönyörrel

vidjela sam kako uz drum dolaze ovamo ljudi i uz galamu gone

láttam, hogy az országúton emberek jönnek errefelé és lármásan

pred sobom bičića, a kad mi stigoše bliže

egy bikát hajtanak maguk előtt s mikor a közelembe értek

prepoznah ga, i on je moje drago, majucno nekad bio tele.

ráismertem, hogy ő is az én drága, kis borjam volt valaha.

Sad preda mnom prolazi ko smrtno ranjena zvijer,

Most itt vonul előttem, mint akit halálosan megsebeztek

oči mu povezali krpom, rogove mu obmotali čvrsto

kendőt csomóztak a szemeire, meggombozták a szarvait

i velikim konopcima mu dok ne prsnu stezali mošnje.

s a heréit vastag kötélhurokkal szorítják.

Ja samo stajah i čekah da protutnji nad mnom teško i kobno vrijeme.

Én csak álltam és vártam, hogy elmúljon felettem a nehéz idő.

Slavim Te, što mi toliko strpljenje dade, tolike kosti i žile.

Köszönöm, hogy ilyen türelmet adtál, ilyen csontokat és inakat.

Dok svi junaci i izabranici već iskrvarili davno,

Ahol a hősök és kiválasztottak már rég elvéreztek

ja još preko mostića prijeđem što iznad potoka na livadu vodi.

naponta átballagok a hídon, mely a patak felett a rétre vezet.

Sa svojim tužnim, glupavim očima i rogovima tupastim, ružnim

Szomorú, buta szemeimmel és haszontalan, törpe szarvaimmal

ja samo stojim pod prekrasnim suncem i grickajući travu promatram

csak állok a gyönyörű nap alatt s rágcsálás közben elnézem

kako se na rubu obzorja susreću nebo i zemlja, a ptice

amint a láthatár peremén az ég összeér a földdel, madarak

nada mnom prhnu kroz zrak i ponekad me lepezaju nježno

suhannak el felettem, hogy olykor gyöngéden meglegyintenek

mekanim krilima, a cvijeće u srce moje se seli

puha szárnyaikkal, a virágok szívem felé vándorolnak

i svaki mi cvijetak bojom i mirisom šapuće svoje ime

s a színeikkel és illataikkal megnevezik magukat előttem

kao dragi rođak što kanda bez mene ni živjet mogao ne bi.

mint kedves rokonok, akik talán élni sem tudnának nélkülem.

Kada se suton spusti, opet uz jasle sam svoje.

S ha megjött az alkonyat, ismét ott kérődzöm a jászol előtt.

Radujem se tišini štale, snu osvježenja i crnookoj

Örülök istállóm csöndjének, a friss alomnak s a vörös szemű

žmigavoj svjetiljci što pucketa i žmirka tamo, na zidu.

kicsi mécsesnek, amint perceg és hunyorog a falon.

Veselim se svijetu i svom teškom kravskom životu

Örülök a világnak s a nehéz, baromi életemnek is örülök

i čekam gazdaricu da sa čistim posuđem dođe

és várom az asszonyt, hogy jöjjön már tiszta edényével

pa toplim i čvrstim prstima dotakne nabrekla vimena

meleg és tiszta ujjaival érintse duzzadt tőgyemet

i stalno se bogati mlijekom u slavu Tvoju, Gospodine Bože.

mindegyre gazdagodván Teremtőm igaz dicséretére.