Aki előhívtál engem a semmiből

Ti, što si mene izazvao iz ništavila

óriás ujjaiddal megalkottál úgy, ahogyan itt állok

golemim prstima umijesio ovakvu kava tu stojim

négy lábon, nagy fülekkel és kajla szarvakkal a fejemen

na četiri noge s velikim ušima i svinutim rogovima na glavi,

engedd, hogy csekély értelmemmel és szegényes, rút

dopusti da ti svojom neznatnom inteligencijom i siromašnim, ružnim

hangommal elénekeljem igaz dicséreted.

glasom otpjevam pravi hvalospjev.

Köszöntelek, ahogyan csak egy szelíd természetű, fakó tehénke

Slavim Te, kao što tek žućkasta kravica pitome naravi

köszönthet Téged, mindenható Úr, aki bennem éppen úgy

slavit može Tebe, Svemogući Gospodine koji si u meni

jelen vagy, mint a fogaim közé vett fűszálban, az ezüst csillagképekben

jednako nazočan kao u vlasi trave međ mojim zubima, u zvijezdama srebrenim

és a tarka pillangóban, amely súlytalan ring a levegő hullámain.

i u leptirima šarenim što bestežinski plivaju u zraku.

Köszönöm Néked, hogy leszakítottál anyám köldökéről

Zahvaljujem Ti što me otkinu s pupkovine majčine

s egy hajnalon, mikor a kakasok kukorékoltak remegő, négy lábamra

pa sam jedne zore, kad su pijevci kukurijekali, na svoje drhtave

emelkedtem és megláttam a napot, amint a szérűskert mögött

četiri noge podigla i vidjela sunce kako se iza gumna

felszállott az égre és átmelegítette gyönge testem.

popelo na vrh neba i razgrijalo mi slabašno tijelo.

Köszönöm, hogy nem cseréltél össze a ház zord és nyughatatlan

Slavim Te, što me izjednačio nisi s nemirnim, surovim, krutim

népeivel, akik itt sürögnek körülöttem s olykor rámrohannak

narodom iz ove kuće što trči oko mene i često na mene jurne

és furkósbottal a kezükben bántalmaznak kegyetlenül.

pa me čvornatim štapom u ruci nemilosrdno mlati.

Felejthetetlen pillanat, mikor a gazdám a hasam alá rúgott

Nezaboravan je trenutak moj gazda kad me u trbuh

s hiába szerettem volna széttekinteni istálóm falai között

bubnuo, utaman htjela sam onda se rasprsnut o zidove štale,

éreztem, a halál lehellete érintett s amíg a menekülés

osjećala sam: dirnuo sâm smrti me dah, i dok sam

ösvényét kerestem, szemeim minduntalan lecsukódtak.

tražila stazu spasa, oči mi sklapala bol.

Gyötörtek a legyek, véres tejet adtam és kifordult belőlem a takarmány.

Muhe me mučile, krvavo bilo mi mlijeko i mrtav sam pobacila plod.

És emlékszem drága borjaimra, sűrű, édeskés illatukra

Sjećam se drage teladi, njihova slatkastog i gustog mirisa

ízükre és szőrük bársonyára, mikor a nyelvemmel fésülgettem őket.

i glatke baršunaste dlake dok sam ih jezikom češljala i prala.

Aztán jött a mészáros segédje s kötélen, mint az undok komondorokat

Onda je došao mesarov kalfa i konopcem kao bijesne čobanske pse

elvonszolta egyiket a másik után, alig hogy visszatekinthettek rám.

odvukao jedno za drugim, jedva su se stigli osvrnuti na mene.

S egyszer, ahogy a réten álltam és kérődztem csámcsogó gyönyörrel

A jednom, dok sam na livadi stajala i peživala mljaskajuć sretna

láttam, hogy az országúton emberek jönnek errefelé és lármásan

vidjela sam kako uz drum dolaze ovamo ljudi i uz galamu gone

egy bikát hajtanak maguk előtt s mikor a közelembe értek

pred sobom bičića, a kad mi stigoše bliže

ráismertem, hogy ő is az én drága, kis borjam volt valaha.

prepoznah ga, i on je moje drago, majucno nekad bio tele.

Most itt vonul előttem, mint akit halálosan megsebeztek

Sad preda mnom prolazi ko smrtno ranjena zvijer,

kendőt csomóztak a szemeire, meggombozták a szarvait

oči mu povezali krpom, rogove mu obmotali čvrsto

s a heréit vastag kötélhurokkal szorítják.

i velikim konopcima mu dok ne prsnu stezali mošnje.

Én csak álltam és vártam, hogy elmúljon felettem a nehéz idő.

Ja samo stajah i čekah da protutnji nad mnom teško i kobno vrijeme.

Köszönöm, hogy ilyen türelmet adtál, ilyen csontokat és inakat.

Slavim Te, što mi toliko strpljenje dade, tolike kosti i žile.

Ahol a hősök és kiválasztottak már rég elvéreztek

Dok svi junaci i izabranici već iskrvarili davno,

naponta átballagok a hídon, mely a patak felett a rétre vezet.

ja još preko mostića prijeđem što iznad potoka na livadu vodi.

Szomorú, buta szemeimmel és haszontalan, törpe szarvaimmal

Sa svojim tužnim, glupavim očima i rogovima tupastim, ružnim

csak állok a gyönyörű nap alatt s rágcsálás közben elnézem

ja samo stojim pod prekrasnim suncem i grickajući travu promatram

amint a láthatár peremén az ég összeér a földdel, madarak

kako se na rubu obzorja susreću nebo i zemlja, a ptice

suhannak el felettem, hogy olykor gyöngéden meglegyintenek

nada mnom prhnu kroz zrak i ponekad me lepezaju nježno

puha szárnyaikkal, a virágok szívem felé vándorolnak

mekanim krilima, a cvijeće u srce moje se seli

s a színeikkel és illataikkal megnevezik magukat előttem

i svaki mi cvijetak bojom i mirisom šapuće svoje ime

mint kedves rokonok, akik talán élni sem tudnának nélkülem.

kao dragi rođak što kanda bez mene ni živjet mogao ne bi.

S ha megjött az alkonyat, ismét ott kérődzöm a jászol előtt.

Kada se suton spusti, opet uz jasle sam svoje.

Örülök istállóm csöndjének, a friss alomnak s a vörös szemű

Radujem se tišini štale, snu osvježenja i crnookoj

kicsi mécsesnek, amint perceg és hunyorog a falon.

žmigavoj svjetiljci što pucketa i žmirka tamo, na zidu.

Örülök a világnak s a nehéz, baromi életemnek is örülök

Veselim se svijetu i svom teškom kravskom životu

és várom az asszonyt, hogy jöjjön már tiszta edényével

i čekam gazdaricu da sa čistim posuđem dođe

meleg és tiszta ujjaival érintse duzzadt tőgyemet

pa toplim i čvrstim prstima dotakne nabrekla vimena

mindegyre gazdagodván Teremtőm igaz dicséretére.

i stalno se bogati mlijekom u slavu Tvoju, Gospodine Bože.