SÁNDOR BÁCSI.

Kész december

Már a kelmed

Fehér haja, ősz szakála!

De a szíve,

A kedve még

Mindig az áprilist járja.

Élte lakzi...

A gyógyszer torkán

Nem ment még le egy gyüszűnyi, -

Mi bordában

Szőtték fonták,

Hogy el nem tud immár nyűni?!

Hatvan évet

Hord a hátán,

S megszentülni mégis jókor?

Nem szelídül,

Még hamisabb!

Olyan kelmed, mint az ó bor.

Bor a teje

Vén gyereknek;

Jó az új is, jobb a régi!

Igyunk egyet,

Jó barátim!

Mindig csak ez a vers régi!

És viradtig

Dínom-dánom,

Szól a kakas egyszer, kétszer,

De e hangtól

Ugy irtózik!

Búvik tőle, mint szent Péter.

Búvó-hely a

Pince öble,

A tivornyák ősi vára;

S halálig nem

Kapitulál:

Ő esik el utóljára.

Egykor ugyis,

Amint tudjuk,

Zászlótartó volt a hadban;

A zászlóból

Már csak a nyél,

A hős tettből egy kulacs van!

S ő a talpán

Mégis ember;

Egy étetés neki Kassa;

Csak azért is

Elmegy addig,

Hogy magát kisétálhassa.

Olyan föld ő,

Hol bürök, gyom,

Rózsa, gyógyfű föltenyésznek;

Vidor kedve

Röpkedő méh:

Hord azokról édes mézet.

Gondja nincs a

Nagy világra,

Ahol vér és tinta folynak;

Maradjon hír

A vitéznek,

A sok betű meg a molynak!

Nem ad gondot

S pénzt kamatra,

Zárja bé majd más az ajtót!

Ugy is minden

Hasztalanság:

Ami csak lesz, ami csak volt!

Tudomány, hír,

Hatalom, fény:

Látó vakság, fényes járom;

Egyik ember

Mélybe sülyed,

Más elvész a magasságon!

Kelmed, látom,

Tartja, amit

Salamon szólt hajdanában:

Mikép a nagy Bölcseségben

Hasonló nagy búsulás van!

Nem is búsult

Életében;

Jól teszi, bármit mond a pap!

Kik foltozzák

E világot:

A bölcsek sem boldogabbak!