ÉNEKEK.

I.

REGGEL.

Oh jertek a reggelnek idején,

Szent buzgóságnak szárnyai,

Ragadjátok lelkünk a menny felé,

Hová ugy óhajt szállani!

A fényes nappalnak láttára

Hevülvén tisztelet s hálára,

Hadd buzogja ki, amit érez: - -

- Oh vigyétek jó Istenéhez!

Mint a világon széjjeláradott

Az élethintő napsugár:

Isten! jóságodnak malasztitól

Megteljesűlt a földhatár!

Jó atyánk! hű szerelmed látván

A földön s a lelkek világán:

Keblünk, mint a patak megárad,

S kiöntjük néked hő hálánkat!

Világosság hatalmas Istene,

Ki a reggelnek ura vagy!

Ki adsz a földnek fényt és harmatot:

Fényt s harmatot lelkünknek adj!

A halandó szem messze nem lát,

Küldd hozzánk a szent hit világát!

S erénynek harmatja csillogjon

Lelkünkben, békés olajágon.

II.

ESTVE.

Hálaadásnak szent oltáraként

Piros tűzben ég napnyugot;

Oltárrá váljatok mi szíveink,

S lobogjon hálalángotok!

Isten! hű karjaid vezérlik

Az embert a nap lementéig;

S felette áll az éj fekete

Szakán angyalid őrizete.

Egy áldásteljes nappal újolag

Meghosszabbítád életünk;

Jóságodtól jött béke és öröm,

Tied hálánk, dicséretünk!

Kit közülünk bú-bánat ére:

Irt nyújtál szívének sebére,

Az árvák könnyeit te látád,

Tudtad az özvegy sóhajtását.

Csak benned bízunk hát ez éjen is,

Ki nappal jó atyánk valál;

Oh Isten, őrködjél erőtelen

Teremtésidnek álminál!

Hadd nyúgodjék meg testünk-lelkünk,

S engedj békességben fölkelnünk!

Vagy ha eljösz értünk az éjen:

Add, hogy csendes halálunk légyen!