Két románc

(Laukádia)

I.

A 13-ik századból

Reszkető kiváncsisággal

Száll a holdfény ős romokra,

Egymást boldogítja ottan

Sundabunda és Sarolta.

“Visszatérek és elveszlek

- Esküszöm - három hó mulva -!”

Liliomszelíd Saroltát

Hitegette Sundabunda.

De keblében Sundabunda

Hordoz álnok sziklaszívet,

Úgy ott hagyja jó Saroltát,

- Hogy sohase látja többet.

Háromszor mult a három hó -

Liliomszelíd Sarolta

- Hogy megmentse becsületét -

Megőrült a kolostorba.

II.

A 19-ik századból

Özön verset és novellát

Nem hiába ír Peregrin -

Szellemének ideálja.

Rándevút ad néki Hermin.

A fogyó - a halvány holdra

Eske hűséget Peregrin -

Telik a hold - vörösödik,

És - már megcsalatva Hermin.

Őrült nőrül, kolostorrul

Szép novellát ad Peregrin,

- Vége a romantikának! -

Nem érti magára Hermin.

Sőt nyakára jár, s nem óhajt

Hallani se kolostorrul -

És oly józanul beszél, hogy

Jó Peregrin - megbolondul!