(A MULTKOR, SZERDA ESTE...)

A multkor, szerda este ángyikám,

Mikor a sötét ásitott az égen,

Ugy féltem, igen, most másodikán,

Mikor halk szava odajött elébem.

Aludtak már a rétek és a ház,

A szunyograj bús füleimbe zsongott

S tudtam, itt aztán a halál tanyáz,

Mert térgye reszketett, mint kint a lombok.

És meghalt akkor szegény ánygyikám

S öregen magam láttam ott heverni

És sírtam, igen, most másodikán,

Mint kisgyerek, kit nagyon szoktak verni.

Kosztolányi Dezső

1924. jan. 29.