JUTKA VERSE

Kislány ő még, a mamája nyujtózkodva karjára veszi,

Odahajol az arcához, az őzek dalát beszélik el néki szemei,

A villamosok hajnali csengését, meg a legmagosabb fenyőfa csúcsát,

Kék lángocska lobban ott föl, mutatja a nagy fenyő utját,

Ő a fenyőfa akarata, odaszól a fának: Nőssz-e már?

Tudsz te nőni, hát még hogy a kisgyereknek homlokából rád száll a madár,

Néked kinálja ceruzáját a kisgyerek, ugy tipeg által a folyó tükrén,

Ugrándozva várja mamája, eléje megy sebesen, büszkén,

Ahogy lehajol az árban, melle csengve a habokba ér -

Mögötte meg szőke halomba kereken frissen hull, száll a kenyér.

1926. márc.