A KÖZELÍTŐ TÉL

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,

Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.

Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok

Közt nem lengedez a Zephyr.

Nincs már symphonia, s zöld lugasok között

Nem búg gerlice, és a füzes ernyein

A csermely violás völgye nem illatoz,

S tükrét durva csalét fedi.

A hegy boltozatin néma homály borong.

Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd.

Itt nemrég az öröm víg dala harsogott:

S most minden szomorú s kiholt.

Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,

S minden míve tünő szárnya körül lebeg!

Minden csak jelenés; minden az ég alatt,

Mint a kis nefelejcs, enyész.

Lassanként koszorúm bimbaja elvirít,

Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli

Nektárját ajakam, még alig illetem

Egy-két zsenge virágait.

Itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom.

Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!

Sem béhunyt szememet fel nem igézheti

Lollim barna szemöldöke!

[1804 után]