A TAVASZ

A tavasz rózsás kebelét kitárva,

Száll alá langyos levegőn mezőnkre.

Balzsamos fürtjén Zephyrek repesnek,

S illatot isznak.

Alkotó aethert lehel a világra,

Mellyre a zárt föld kipihenve ébred;

Számtalan létek lekötött csirái

S magvai kelnek.

Flóra zsengét nyújt mosolyogva néki.

Nyomdokin rózsák s violák fakadnak,

A vidám Tréfák, Örömek, Szerelmek

Lejtnek utána.

Én is üdvezlő dalomat kiöntöm,

S egy virágbimbót tüzök, édes Emmim,

Gyenge melledhez: valamint te, olly szép,

S mint mi, mulandó!

[1800-1804 között]