A TIZENNYOLCADIK SZÁZAD

Század hanyatlik. Már küszöbén vagyunk

Bámult korunknak, századok Istene!

Buzgó örömmel feltekintek,

S titkaidat huraim csudálják.

Népek születnek, trónusok omlanak

Lehelleteddel, s a te szemöldöked

Világokat ronthat s teremthet,

A nagy idők folyamit vezérlvén.

Hány századoknak szélveszes ostromin

Harcolt szerettem nemzetem ekkorig!

Hány száz Charybdis s mennyi örvény

Várta nemes remeked halálát!

Már sírba szállott hajdani nagy nevünk,

Már-már lecsüggött győzni szokott karunk,

Mikor hatalmas szárnyaiddal

Béfedezéd lebegő vitorlánk.

Megszántad e nagy bajnoki nemzetet,

Mely annyi harc közt vívta ki hantjait,

S véráldozattal kérte vissza

Ősei szent viadalma bérét,

Révpartra hoztad: Trézia karjain

Köztűnk Perikles napjai nyiltanak;

Saturnus áldott lelke jött fel,

S vérbe merült mezeinkre szállott.

Dicső szabadság temploma lett hazánk,

Nem dúltak ádáz, pártot ütő hadak,

A szent rokonvér nem kiáltott

A babonák tüze közt az égre.

Áldás virágzott a Duna partjain,

Áldásba’ ferdett a Tisza síkjain,

Áldásba’ a vad Dráva berkin

S Fátra kopár farain lakó nép.

S már mast Ferencnek títusi trónusa

Fénylik közöttünk: jer, magyar, e napon

Nyisd meg dicsőült szent királyid

Templomait, s leborulva áldozz.

Nézd, mely hatalmas népeket eltörült

Körülted e nagy s ritka időszakasz!

Nézd, mely viszontság kénye játszott

A legerősb szegeletkövekkel.

Téged megőrzött őseid Istene.

Trajánok s áldott Marcusok álltanak

Kormányodon, kiknek királyi

Homlokokon ragyogott az erkölcs.

Mindenható kar méri ki sorsodat,

Kar, mellyen ég s föld sarkai forganak,

Kar, mely dicsőűlt őseidnek

Rettenetes hadait vezette.

Bízzál, s virágzóbb századokat remélj!

Eldődeidnek szép kora visszatér;

Csak lelkeden tartsd, mennyi sok szent

Vérbe került az igaz dicsőség.

[1800 körül]