[HATVANHARMADIK] COLLOQUIM OCTO VIATORUM ET DEAE ECHO VOCATAE

ugyanazon nótára

1

Nyolc ifiú legén minap úton menvén

egy erdőben jutának,

Estvefelé lévén, tréfálván, beszélvén,

ők egymásnak mondának:

Végyünk szót Echótól - mond - mi mátkáinkról,

mondja nevét azoknak!

2

Credulus az első, lőn azért elkezdő,

s monda nagyon kiáltva:

Echo, de kicsoda, aki sok kínomba

most megvigasztalhatna?

Kérlek, mondd meg nevét, kit mint idvösségét,

bús lelkem úgy kív[ÁNNA!

3

Mosolyog magában Credulus ezt hallván,

s rajta csak csudálkozik;

Őutána azért tőn az ilyen kérdést,

ki társaság közt másik:

Ki fagyott elmémhez - mond -, mint víz nagy dérhez,

télben jég amik[OR SÍK?

4

Harmadik is monda nagy hangosan szólva

mindenek hallotára:

Echo, jó asszonyom, kinek régi kínom

vagyon nyilván tudtára,

Kérlek, hogy nevezd meg, kicsoda lelkemnek

javával tölt ko[SÁRA?

5

Szavát elereszté, negyedik is kezdé

el Echóhoz kérdésit

Szép szerelmeséről, kihez gerjed belöl,

s kit szíve szerint óhít:

Szörnyű kára után nevezd meg - mond - nyilván,

szeret lelkem im[MÁR KIT?

6

Ezután ötödik, ki mentűl kisebbik,

Credulus atyjafia,

Mindjárt előszóla, felszóval kiáltva

Echót nevezi, híja:

Ki az, kire éngem gyújtott - mond - ily igen

Venus futo[SÓ FIA?

7

Hatodik Aminta, előálla, monda,

mert veszett, alég várja,

Hogy szent nevét hallja annak, ki ő lángja,

s kinek javát akarja:

Hát annak ki neve - mond -, aki szerelme

szívemet kínnal [MARJA?

8

Szóla hetedik is, kinek neve Thyrsis,

s ki hazáját elhadta

Azért, hogy egy kegyes, akihez szerelmes,

szerelmét megtagadta:

Régoltától fogva szerelem kínjába

éngem - mond - ki sí[KATA?

9

Utolsó a Montan, kinek édes társán

való nagy bánat árta,

Nagy fohászkodással így szóla Echóval,

jutván eszébe kára:

S annak tudd-é nevét - mond -, kiért szívem ég,

s ki ez sok kínban [MÁRTA?

10

Egy szegény szarándok, régi barátotok

éneklette ezt néktek,

Kik a magyar nyelven való versszerzésen

egymással vetekedtek,

Kit a nagy hamisság és háládatlanság

föld szélére kergettek,

11

Az másfélezerben és nyolcvankilencben

Szent Bertalom-nap után,

Világ határira való bujdosásra

keservesen indulván

Édes hazájából, jóakaróitól

siralmasan búcsúzván.