Mért nem szólok, mért csak hallgatok?

Nehéz szólni annak akiben

csak utálat, semmi emberibb

csak rossz emlék s súlyos szégyen ül.

Ember-voltom szégyenelni kell

magyar-voltom szégyenelni kell.

Mondtam: Ember vagyok! és e szóért

kitagadott őrült nemzetem.

Mondtam: magyar vagyok! és e szóért

megvetettek legjobb társaim.

Szerény voltam és a nevem: koldus!

büszke voltam, s a nevem: irígy!

Akinek vétettem, gyűlöl engem

akivel jót tettem, gyűlöl engem.

Mindenkinek adósa vagyok.

Életem unt posvány, abban lelkem

ingadozó és hazug lidércfény.

Csaltam, és nem tudtam csalni sem.

Rossz igazmondó és rossz csaló,

belül aljas, kívül hencegő

piszkos napok, férgek rágtak el.

Szemem nyálka, szavaim köpések.

Ki az aki hinne még nekem?

Ki az aki nézne még reám?

Én utálok, engemet utálnak

és ez a vers, ez is csak utálat

csak utálat és szennyes hazugság.

1924-1925. tél