KAPISZTRÁN

A Hunyadi-balladakörből

Fut Mohammed földön, vízen;

Védve immár a vég Nándor;

Homlokát letörli a hős

Hunyadi és Kapisztráno.

Borulának buzgó szívvel

Boldogasszony zsámolyához,

Te-Deumot, Téged-istent

Tart az ősz Hunyadi János.

Minden oszlop olyan zászlós,

Mintha mennybe szállna szárnyon;

Diadalmi dícsérettől

Dagadnak a bolthajtások.

És Kapisztrán így könyörge:

Oh, kegyes szűz, méhben áldott!

Hála néked; mert te véded

Hullámhányta hajócskádat!

Mert karomba vén koromban

Küldsz erőt és gyorsaságot:

Paizsodnak fénye előtt

Porba hulltak a pogányok.

Oh, fedezzed a keresztet,

Hogyha már én sírba szállok;

Végső harcom megharcoltam,

Nincs több hátra e világon. -

Ám leoldja olvasóját

Hunyadi vitéz, a jámbor;

Fon füzérbe, koszorúba,

Szép könyörgést, szép virágot.

S mind’ ezt mondja, míg levonja

Olvasóján a gyémántot:

„Védjed Isten a magyar hont,

És te szent Szűz, méhben áldott.”

És midőn a rózsát vonja - - - - -

- - - - - - - - - - - - - - - - -

(1855 körül)